Értelmiségképző elitet nevelnek

Komárom. A Selye János Kollégium június végéig várja azon kimagaslóan tehetséges szlovákiai magyar egyetemisták, valamint nappali vagy levelező tagozatos doktoranduszok jelentkezését, akik szeretnének részt venni az ún. láthatatlan kollégium elitképzésén.

Komárom. A Selye János Kollégium június végéig várja azon kimagaslóan tehetséges szlovákiai magyar egyetemisták, valamint nappali vagy levelező tagozatos doktoranduszok jelentkezését, akik szeretnének részt venni az ún. láthatatlan kollégium elitképzésén. „Évente 13-15 jelentkezőt tudunk felvenni, számukra három éven keresztül anyagi és szakmai segítséget nyújtunk ismereteik elmélyítéséhez, szakmai fejlődésükhöz – mondta Szabó Zoltán, a Kollégium ügyvezető igazgatója. – Havonta 3300 korona ösztöndíjat biztosítunk számukra, továbbá anyagilag hozzájárulunk a nemzetközi konferenciákon való részvételükhöz, szakkönyvek vásárlásához. A hallgatókat magántanárok, tútorok irányítják.” A jövendő kollégisták bármely területről jelentkezhetnek, a teológusjelöltektől kezdve a technikai pályára készülő hallgatókig. A felvételi háromfordulós, az utolsó, szóbeli megmérettetésre szeptemberben kerül sor. Az érdeklődők a 35/7782 330-as telefonszámon kérhetnek bővebb felvilágosítást, vagy a www.selye.sk címen juthatnak hozzá részletes információkhoz.

A Selye János Kollégium 1998-ban azzal a céllal alakult, hogy kinevelje a jövő értelmiségképző elitjét. Hallgatói azóta számos nemzetközi konferencián szerepeltek, szakfolyóiratokban publikálnak, tudományos kutatásokban vesznek részt, egyetemeken tanítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?