Érsekújvárban több koronavírussal fertőzött beteg szorul utókezelésre

Érsekújvár, kórház
Érsekújvár |

Simona egészségügyi dolgozóként két alkalommal esett át koronavírus-fertőzésen, ám a felépülését követően is számos kellemetlen tünettel kellett megküzdenie, mint amilyen a hidegrázás, gyors szívverés, hasmenés, vagy a szorongás.

Több szakorvost is meglátogatott, számos kivizsgáláson esett át, míg végül az ideggyógyászati klinikára került. „Állandóan tevékeny, hiperaktív, dolgos ember vagyok, nem értettem, mi történik velem, mielőbb szerettem volna visszatérni a munkahelyemre. A második koronavírus-fertőzés után a legrosszabb a szorongás volt, a nyomás a tüdőn, az ajkak, az egyes testrészek zsibbadása. Gyenge az ellenálló képességem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy télen kevesebbet mozgok, mert hideg van, és mert ismét hörgőgyulladásom van” – mondta Simona.

A koronavírus utókezelés kapcsán Ján Baček kórházi szóvivő elmondta, Nagy-Britanniában már 2020 októberében felhívták az orvosok a figyelmet a Covid-19-fertőzésen átesett betegek utólagos, hosszan tartó tüneteire, amelyek lehetnek könnyebb lefolyásúak, mint amilyen a szaglás és ízlelés elvesztése, de okozhatnak akár agysérülést, vagy a perifériás idegrendszer sérülését is.

Daša Viszlayová, az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet ideggyógyászati klinikájának a főorvosa hangsúlyozta, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett betegek mintegy egyharmadának kell megküzdenie utólagos tünetekkel. Ilyen a folytonos fáradságérzet, fejfájás, szaglás és ízlelés elvesztése, de vannak tünetek, melyekkel orvosi, kórházi kezelésre szorulnak. Az utóbbi három hónapban mintegy hatvan beteget kezeltek különféle utótünetekkel, központi idegrendszer-gyulladással, epilepsziás problémákkal. Krónikus Covidnak nevezik, amikor a fertőzést követő tizenkét hétben is különféle panaszaik vannak a betegeknek, zsibbadnak a végtagjaik, hasmenésük van, hánynak, erős szívdobogásra panaszkodnak, vagy depressziósak, esetleg szorongásos zavarokkal küzdenek.

Az egészségügyi szakember szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni az utókezelésre, és úgynevezett post-covid központokat kellene létesíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?