Emlékművet emelnek a Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere értelmében megindított áttelepítések évfordulójára.Somorja2017-ben volt hetven éve annak, hogy Csehszlovákiában elkezdődött a kitelepítés, ami Somorja lakosságát is komolyan érintette.
Emlékművet állítanak a kitelepítések évfordulóján
Emlékművet emelnek a Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere értelmében megindított áttelepítések évfordulójára.
Somorja
2017-ben volt hetven éve annak, hogy Csehszlovákiában elkezdődött a kitelepítés, ami Somorja lakosságát is komolyan érintette. A kerek évforduló kapcsán vetődött fel egy emlékmű állításának ötlete, a tervet közadakozásból valósítanák meg. Méry János önkormányzati képviselő elmondta, értékeli azt a társadalmi összefogást, amelynek köszönhetően a szükséges összeg jelentős részét sikerült pár hónap alatt összegyűjteni. A gyűjtésbe magánszemélyek, szervezetek is bekapcsolódtak. Az emlékmű elkészítését Lipcsei György Munkácsy-díjas szobrász-művész vállalta. A kompozíció különböző méretű bőröndökből fog állni, része lesz egy korabeli lámpaoszlop is, valamint egy pad, mindez egy kikövezett területen. A kompozíció egy vasútállomást jelképez. Az emlékmű része lesz egy háromnyelvű tábla is a kitelepítettek nevével, valamint egy réztábla azok nevével, akik 500 euró fölötti összeggel járultak hozzá az alkotás elkészítéséhez. A helyszínt egyelőre nem konkretizálták, de még ebben a hónapban döntenek róla. Ha minden rendben lesz, és az emlékmű is időben elkészül, április 12-re, az esemény emléknapjára tervezik az avatást. 1947-ben ezen a napon indult el az első szerelvény a kitelepítettekkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.