Emelték a királyhelmeci polgármester fizetését

Királyhelmec |

<p>Húsz százalékkal megemelte a város polgármesterének fizetését a bodrogközi Királyhelmec önkormányzata, erről a testület legutóbbi tanácskozásán született döntés.&nbsp;</p>

Pataky Károly, a város polgármestere eddig ugyanannyi a fizetést kapott, mint elődje, Balogh József, akinek az akkori önkormányzat a törvényben megszabott 1929 eurós alapfizetését korábban 10 százalékkal emelte meg. A 2014 novemberében lezajlott önkormányzati választások után az új testület jelentős mértékben emelte volna Pataky díjazását, ám akkor ebbe a polgármester nem egyezett bele. Indoklása szerint nem tartotta volna helyénvalónak, ha anélkül szavaznak meg számára emelést a képviselők, hogy arra rászolgált volna. 

A mostani ülést megelőző munkaértekezleten a képviselők azzal indokolták javaslatukat, hogy a város az elmúlt egy évben több pályázati támogatást is elnyert, ennek köszönhetően korszerűsíthették a közvilágítás egy részét, s hamarosan elkezdődhet a Kossuth utcai óvoda épületének rekonstrukciója és egy új sportpálya építése is. Emellett a város pénzügyi helyzetét sikerült stabilizálni, sőt a hivatalban a megfontoltabb gazdálkodásnak köszönhetően közel 100 ezer eurót takarítottak meg. A testület tanácskozásán tehát apolgármester bérének 20 százalékos emeléséről határoztak, Pataky Károly ezentúl 2507,70 eurós fizetést kap. 
A Királyhelmechez közeli Nagykapos polgármestere ennél magasabb fizetésért dolgozik, neki ugyanis a 2014. novemberi választásokat követő első tanácskozáson a képviselők 40 százalékos emelést szavaztak meg. Petrikán Péter fizetése az 1919 eurós alappal és az emeléssel együtt 2701 euró. Nagykapos polgármestere egyébként jelenleg harmadik választási megbízatását tölti, míg Pataky Károly az elsőt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?