Emelkedik a szemétdíj Szencen

Szenc |

<p>Drágult a háztartási hulladék és az építési törmelék elhordásának díja a járási székhelyen. Az emelésről még a korábbi képviselő-testület döntött.</p>

Janette Matúšová, a városi hivatal gazdasági osztályának vezetője a képviselő-testület ülésén elmondta, tizenöt százalékkal emelkedik a szemétdíj. Naponta 0,063 euróba kerül a szolgáltatás. A tavaly év végéig hatályos évi húsz euró helyett huszonhárom eurót fizetnek a lakosok. Matúšová hozzátette, a városnak többe kerül a hulladékelhordás, mint amennyit a lakosok fizettek. „Fedeznünk kell a kiesést” – mondta az osztályvezető. Karol Kvál polgármester elmondta, hogy a Szenchez hasonló városokban mennyit kérnek a szemételhordásáért. Hangsúlyozta, máshol is hasonló a tarifa. Jana Turanská független képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a város közelében található hulladéktároló miatt spórolhatnának a szállításon. A polgármester azt válaszolta, néhány tömbház elől hetente kétszer viszik el a szemetet. „Ahol kevés a konténer és nincs hely több kukának, ha szükséges, kétszer fordul a szemetes autó” – közölte Kvál. Martina Valachová, a korábbi választási ciklusban tevékenykedő képviselő kérdésére a polgármester leszögezte, a lakosok minden bizonnyal több hulladékot termelnek, mint korábban. Németh Gabriella képviselő (MKP) rámutatott, egyesek a kukába dobják a lakásfelújítás során keletkezett törmeléket. Felvetette, hogy a lakosok jelentsék a városi hivatalban, ha ilyesmit tapasztalnak. A polgármester szerint hiába várnák ezen a téren a lakosok segítségét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?