Emelik a helyi adókat és illetékeket Vágsellyén

Vágsellye |

<p>Jövőre emelik a helyi adókat és illetékeket, mivel a járási székhely ebben az évben 180 ezer euróval kevesebb bevételhez jutott az adó-visszatérítésekből. Ahhoz, hogy Vágsellye önkormányzata ki tudja fizetni a számlákat, 400 ezer euró hitelt is kénytelen felvenni.</p>

A hitel összege nem haladja meg az előző évi bevételek 60 százalékát, így a város vállalni tudja a terhet. Vágsellye már most 4-6 hónapos késéssel fizeti ki a számlákat, tárgyalni voltak kénytelenek az energiaszolgáltatóval, a lakáskezelő céggel, a különféle szolgáltatásokat nyújtó vállalkozókkal a haladékról. A közterületek használatáért az eddigi négyzetméterenként 20 cent helyett 2012-től 30 centet kell fizetniük. „Öt éve nem emelték a helyi adókat és illetékeket a járási székhelyen, még az euró bevezetését követően sem történt változás” – olvasható a képviselő-testület elé tárt indoklásban. Többe fog kerülni a szemét elszállítása: az egy főre eső illeték az eddigi 19,50 euró helyett 25 euróra emelkedik. A kutyatulajdonosoktól is többet kérnek, a jelenlegi 25 helyett 30 euró lesz az ebadó. Az ingatlanadó tekintetében ugyancsak változások várhatók Vágsellyén, a telekadó egy százalékkal emelkedik, ám a beépített területekért 15 százalékkal többet kell fizetni a járási székhelyen. Az első félévben az adóból származó bevételek 47,45 százalékát kapta meg a város – a 2010-es évhez képest ez 14 százalékos emelkedést jelent – a nem adójellegű bevételek azonban 13 százalékkal csökkentek 2011-ben.

Az ingatlanadóból származó bevételek az év első félévében 420 403 euróra rúgtak, az elmúlt év első félévében csaknem ugyanennyi pénz folyt be. A kommunális hulladék elszállításáért fizetendő illetékből az első félévben 378 428 euró folyt be a város kasszájába, ami a 2010-es évhez viszonyítva 3299 euróval több.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?