Elvesztheti kollégiumát a kassai ipari

Kassa |

<p>Futótűzként terjedt el a hír, hogy a megyei önkormányzat elveszi a kassai magyar szakközépiskolától a Jedlik utca 11-es szám alatt található kollégiumot.</p>

Egyesek úgy vélik, ez az intézkedés az ipari iskola végét is jelentheti. Az érintett felek pénteken ülnek tárgyalóasztalhoz.
A megyei önkormányzat iskolaügyi osztálya Matej Évát, a magyar szakközépiskola igazgatóját bízta meg, hogy december 17-re hívja össze azt az ülést, melyen az illetékesek megvitatják a kollégium további sorsát. A kollégium több mint 15 éve tartozik az iparihoz. Az elmúlt évek során rengeteg szülő és szponzor fáradozott azon, hogy a magyar középiskolások megfelelő körülmények között élhessenek a kollégiumban.
Jelenleg 278 középiskolás diák lakik a 352 férőhelyes intézményben, közülük 187 magyar tanítási nyelvű iskolába jár. A fennmaradt helyeket 68 főiskolai hallgató foglalhatta el. Ez az egyik pont, amire a megyei önkormányzat iskolaügyi osztálya hivatkozik. Zuzana Bobríková, a megyei önkormányzat szóvivője elmondta, a megyei önkormányzat abban érdekelt, hogy a középiskolai kollégiumokban csak középiskolások lakjanak, illetve rámutatott arra, hogy az egykori ipari iskola kollégiuma a Műszaki Egyetem campusában található, ráadásul a legtávolabb fekvő középiskolai kollégium. Értesüléseink szerint a diákotthont – vagy egy részét – a egyetem szeretné megszerezni. Megpróbáltuk kikérni a Műszaki Egyetem vezetésének véleményét is az ügyben, de e-mailben feltett kérdéseinkre lapzártáig nem válaszoltak.
Értesüléseink szerint egyelőre két alternatíva létezik a probléma megoldására. Az egyik szerint az ipari kollégiumának magyar diákjait és nevelőit 2011. szeptember elsején átköltöztetnék a Medická utcai kollégiumba, ahol a város magyar középiskolásai külön egységet foglalhatnának el. Ezt a lehetőséget a megyei önkormányzat szóvivője is alátámasztotta. Ugyanakkor az a tény, hogy a Medická utcai diákotthonban fogadni tudnának közel 200 új diákot, arra is rávilágít, hogy nem csak a magyar kollégiumban küszködnek diákhiánnyal. Kérdéses az is, hogyan tudják „átköltöztetni” a magyar nevelőket: ez ugyanis vagy azt jelenti, hogy a kiszemelt kollégiumban már most is ennyivel kevesebb nevelő dolgozik, vagy azt, hogy a Medická utcai diákotthonnak annyi szlovák nevelőt – saját törzsalkalmazottai egy részét – kell majd elengednie, amennyit kap az ipari kollégiumától.
A másik lehetőség, hogy a megyei önkormányzat meghagyja a magyar szakközépiskolának azt a 187 helyet, amelyet jelenleg elfoglal a Jedlik utcai intézményben, így megközelítőleg az épület kapacitásának fele tartozna továbbra is az ipari vezetésének fennhatósága alá.
Kulcsfontosságúak lehetnek a gazdasági mutatók is, legalábbis ez derül ki Zuzana Bobríková tájékoztatásából. Úgy tűnik, a megyei önkormányzat elégedetlen, pedig az iskola vállalkozói tevékenységet is folytat, ami azt jelenti, hogy a kollégium hétvégenként és az iskolai szünetekben turistaszállóként működik. Emellett a 68 főiskolai hallgató lakbére is sokkal magasabb, mint a középiskolásoké. „A kollégium üzemeltetése megterheli az iskola költségvetését, figyelembe véve a csökkenő diáklétszámot. Elhatárolódunk azoktól a kijelentésektől, melyek szerint elkezdődött volna a magyar nyelvű szakképzés likvidálásának folyamata” – áll egyebek mellett a megyei önkormányzat válaszlevelében. Ugyanakkor úgy tudjuk, vannak olyan megyei fenntartású kollégiumok, melyeknek alacsonyabb férőhely mellett lényegesen több alkalmazottjuk van.
A szülők aggodalmukat fejezték ki a kialakult helyzet miatt. A napokban petíciót is indítottak a kollégium megmentése érdekében. Az ipari kollégiuma az egyetlen diákotthon Kassán, ahol magyar nevelők dolgoznak, magyar nyelvű faliújságok vannak, és magyar rendezvényeket is szerveznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?