Elszaporodtak a hódok a Vág mentén

Hód
Komárom |

Jócskán elszaporodott az utóbbi időben a Vág mentén Európa legnagyobb, védett rágcsálója, a hód. A folyó néhány kilométeres szakaszán legutóbb 4, jól kifejlett egyedet sikerült lencsevégre kapnunk, cseppet sem zavarta őket a jelenlétünk.

Az Európai Unió által védetté nyilvánított hód ritkítását, vagy kilövését szigorú szabályok korlátozzák, és tilos a hódvárak megrongálása. Jozef Lengyel zoológus a Szlovák Állami Természetvédelem, Dunai Berkek Tájvédelmi Körzet dolgozója elmondta, az európai jelentőségű állatok a szigorúan védett fajok közé tartoznak Szlovákiában is. 

Nem kártékony állat

„A hód növényevő rágcsáló, elsősorban vízi növényeket és lágyszárúakat eszik, cserjék és fák kérgét, leveleit és hajtásait fogyasztja. Kedvence a fűzfavessző, de a nyírfaféléket is szereti”

– mondta Lengyel.

A hódok elszaporodására a horgászok is felfigyeltek a Vág komáromi és vágsellyei szakaszánál. Az egyik Vágsellyéhez közeli község vadászegyesületének a tagja elmondta, már a környékükön is észlelték a hódokat, békésen élnek a partok mentén, mert nincs a természetben ellenségük. Többen is panaszkodtak a környéken arra, hogy megrongálják, lerágják a folyó menti fák törzsét. Az erdészektől megtudtuk, hogy a hódokat nem tartják ilyen szempontból veszélyes, kártékony állatoknak, mivel csak az ártereken lévő, kevésbé értékes fákhoz jutnak hozzá, mintegy 40-50 méteres körzetben.

„Nem károsak a meglévő halállományra sem a hódok, épp ellenkezőleg! A hódvárak, part menti üregek beépítésekor keletkezett kisebb öblökben, tavacskákban nagyobb biztonságban vannak, jobban szaporodnak a halak”

– tájékoztatott Jozef Lengyel. 

Újra telepítették

A hódok a 18. század vége felé csaknem teljesen eltűntek a Vág partjáról, Ausztriában a hetvenes években kezdték ismét telepíteni ezeket a rágcsálókat a Duna környékére. Azelőtt vadászták és ették is a hódokat, a gazdagok kiváltsága volt a hódhús fogyasztása. A hódot, mivel az állat javarészt a vízben tartózkodik, a katolikus egyház halhúsnak minősítette, így böjti időben is fogyaszthatták az emberek. A 67-100 centiméter hosszú hód harminc kilogrammot is nyomhat, hatalmas lapos farka mintegy 30 centiméter hosszú. Iszonyú robajjal csapódik, ugrik fejest a vízbe, erről a kajakosoknak és a mólójukról horgászóknak valóságos rémtörténeteik vannak. Alkonyatkor az ilyen csobbanás úgy hat, mintha egy ember esett volna vízbe. A hód kiváló úszónak számít, tizenkét percig képes víz alatt tartózkodni. Vegán és monogám állat, a folyópart közelében lévő kukorica-, cukorrépa- vagy napraforgó-ültetvényeket olykor-olykor megdézsmálja. 

Büntetik a pusztítását

Komáromban a kertvárosrészben, a Vág folyó partján élők naponta találkoznak hódokkal, csónakból látni lehet az állatok kisebb erődítményeit, melyeket szakszerűen építenek. A szakirodalom szerint egy hód társadalmi értéke 1380 euró, a megöléséért 996 euró büntetést szabhatnak ki. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?