Hódok nyomára bukkantak Karván

Karva |

<p>Hódok jelenlétére utaló nyomokra bukkantak a Duna karvai szakaszán. Európában a hódállomány drámai csökkenését a természetvédők visszatelepítési programja állította meg.</p>

„Két hónapja figyeltem fel a kidöntött fákra. Kezdetben arra gyanakodtam, valaki barbár módon kivágta őket. Amikor közelebbről szemügyre vettem a törzsüket, észrevettem a rágásnyomokat és később az állat lábnyomait is. Nagyon meglepődtem, mert úgy tudtam, hogy a hódokat Szlovákiában kihaltnak nyilvánították” – mondta lapunknak Jozef Nebehaj karvai lakos.

A hódok másfél évszázada tűntek el Európából. Eltűnésüket túlzásba vitt vadászatuk okozta. Húsukért, prémjükért és régebben pézsmájukért – amelynek gyógyító erőt tulajdonítottak – is vadászták őket. Jelenlétükről leginkább a vízparti fák törzsén látható rágások árulkodnak. Az európai hód azonban – kanadai rokonától eltérően – ritkán épít hódvárat. Gátat is csak ott emel, ahol a víz mélysége nem haladja meg az egy métert. Lakóhelyük a partba vájt üreg, amelynek bejárata a víz alatt található. Kifejlett példánya akár egyméteres is lehet, súlya húsz kilogramm körül van. Természetes ellensége – a kóbor kutyákat leszámítva – nincs. A hódok vadászatát, pusztítását és élőhelyének rongálását a törvény bünteti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?