Elkezdenék a vereknyei lerakat felszámolását

Külföldi vállalatok is jelentkeztek a közbeszerzési eljárásra, a minisztérium rugalmasabbá tenné a pályázást.PozsonyA környezetvédelmi tárca az ígéri, még idén elkezdik a vereknyei veszélyeshulladék-lerakat felszámolását.

Külföldi vállalatok is jelentkeztek a közbeszerzési eljárásra, a minisztérium rugalmasabbá tenné a pályázást.

Pozsony

A környezetvédelmi tárca az ígéri, még idén elkezdik a vereknyei veszélyeshulladék-lerakat felszámolását. A vereknyei lakosok sürgetik a környezetszennyező lerakat felszámolását.

Sólymos László környezetvédelmi miniszter a TASR hírügynökségnek megerősítette, a minisztérium célja, hogy még idén elkezdjék a munkát. A kormány 2016 őszén a környezetvédelmi minisztériumot bízta meg az egykori Juraj Dimitrov vegyi üzem területén található, körülbelül 4,65 hektárnyi, mintegy 120 ezer köbméternyi hulladék felszámolásával. A környezetvédelmi tárca közbeszerzési pályázatot hirdetett az enkapszulációs módszer kivitelezőjének kiválasztására. „Ha a pályázat gördülékenyen megy, 6–8 hónapon belül lezárhatjuk” – nyilatkozta tavaly májusban Sólymos. Az eljárás azonban még most is tart, a minisztérium kijelentette, nem akarja elhúzni a közbeszerzést. A tárcavezető a hírügynökségnek elmondta, külföldi cégek is jelentkeztek a kiírásra, a minél gyorsabb ügyintézés céljából el kellett hárítani a kommunikációs akadályokat. Közben folyamatban van az engedélyek intézése.

A minisztérium védőfallal zárja el a talajvízbe szivárgó szennyező anyagokat. A kapszula megépítése körülbelül 30 millió euróba kerül.

(béva, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?