Elkészült a zárszámadás – negatív lett a mérleg

Királyhelmec |

<p>Elkészült a bodrogközi város 2013-as évre szóló zárszámadása, mely az elmúlt évek gyakorlatától eltérően most veszteséges lett.</p>

Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a nemrégiben elkészült zárszámadás számai azt mutatják, hogy az elmúlt évet – elsősorban a korábbi városvezetéstől örökölt tartozás rendezésére felvett hitelek miatt – veszteséggel zárták. Királyhelmecnek 2013-ban 4,976 millió euró általános jellegű bevétele és 5,126 millió euró kiadása volt. A tőkejellegű bevételek elérték a 74 ezer eurót, a kiadások viszont meghaladták a 245 ezer eurót. Az így keletkezett 149 700, illetve 171 300 euró hiány ugyan a pénzügyi tevékenységből származó összegekből fedezhető, ám arra az elmúlt években nem volt példa, hogy ezek a mutatók negatív előjelűek legyenek. A város 2011-ben például 76 653 euró nyereséget könyvelhetett el, 2012-ben pedig ez a tétel 52 ezer euró volt. Ezen összegek tíz százaléka rendszeresen a település tartalékalapjába kerül, a fönnmaradó részt pedig általában a folyó év költségvetésében használták fel. Királyhelmecnek 2013-ban 917 ezer euró banki kölcsönt kellett törlesztenie, a város eladósodottsága az év végén 19,5 százalékos volt. (Az ominózus tartozás egy részét tavaly is hitelből törlesztették – a szerk. megj.) Mivel ugyanerre a célra 2014 első felében újabb, 300 ezer eurós kölcsönt vettek fel, az eladósodottság mértéke jelenleg 27,59 százalékos. A város eladósodottsága 2011-ben 13,8 százalékos, 2012-ben pedig 15,02 százalékos volt. A jövedelemadóból származó állami támogatás kevesebb lett a tervezettnél, míg 2013 elején ebből a forrásból 1,855 millió euróra számítottak, végül csupán 1,812 milliót kaptak. A helyi adók 98,5 százalékát sikerült beszedni, ám a város így is forráshiánnyal küzd. A hivatalvezető tájékoztatása szerint a jelenlegi körülmények között a városnak és a járulékos szervezeteinek működtetését hosszú távon biztosítani tudják, de az elkövetkező 4-5 évben jelentősebb fejlesztések megvalósítására csak pályázatok útján lesz mód.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?