Elfogadták Komárom zárszámadását

Komárom |

<p><span style="font-size: 12px;">Soha akkora bevétele nem volt a városnak a részesedési adókból, mint 2015-ben, ám ez sajnálatos módon nem mutatkozik meg a beruházásokban &ndash; jelentette ki Csintalan Miklós főellenőr a tavalyi év zárszámadásának testületi tárgyalása során.&nbsp;</span></p>

Míg 2014-ben 7,49 millió euró, tavaly csaknem egymillióval több, 8,45 millió euró folyt be részesedési adókból. Szabó Béla, a pénzügyi bizottság elnöke szerint is sokkal hatékonyabban kellett volna felhasználni a bevételt, amit a város gyakorlatilag felélt.  A folyó kiadásokra – azaz a hivatal működésére és a kötelező feladatok ellátására – 1,41 millióval többet költött a város, mint egy évvel korábban. Andruskó Imre kiemelte: a 2015-ös költségvetés elfogadásakor javaslatára 200 ezer euróval növelték a részadókból származó tervezett bevételt, és akkor képviselőtársai közül többen azzal vádolták, hogy fiktív pénzeket akar elosztani. A tényleges bevétel viszont még az általa javasoltnál is több mint 200 ezer euróval több volt (8,2 millió helyett 8,43 millió), ezért szerinte felvetődik a kérdés: a pluszbevételt mire költötte a városi hivatal.  Bohumír Kóňa, a városi hivatal pénzügyi főosztályvezetője rámutatott, a törvényileg előírt bérvalorizációt hajtották végre (a hivatalban az átlagbér 2014-ben 605 euró, 2015-ben 667 euró volt); a bérköltségek 173 ezer euróval növekedtek. Emellett többévi elmaradást pótoltak, amikor a város befizette végre a város tulajdonában lévő lakások után a nagyjavításokra szolgáló alapba az előírt összeget. Megjegyezte azt is, hogy a város hitelleterheltsége a 2014-es 19,3 százalékról 14,86 százalékra csökkent, miközben a maximális megengedett érték 60 százalék, tehát lehetőség van további hitelek felvételére. 
 A főellenőr megállapította, hogy formailag rendben van a zárszámadás, és el lehet fogadni, ugyanakkor a pénzek hatékonyabb felhasználása végett intézkedéscsomagot terjesztett a testület elé. Egyebek közt kérte a városi vagyon működtetésének felülvizsgálatát. Csintalan Miklós szavai szerint egy-egy ingatlan inkább teher, mint vagyon. Indítványozta a leltárban lévő hiányosságok kiküszöbölését (több százezer euró értékű városi vagyon nem szerepel a leltárban), továbbá a városi fenntartású intézmények energetikai és fűtési rendszerének átértékelését, gazdaságosabbá tételét. Idén jár le ugyanis a jelenlegi hőszolgáltatóval kötött 10 éves szerződés, ami alatt nem lehetett lekapcsolni a városi intézményeket a közös rendszerről. 

A képviselők a zárszámadást, valamint a főellenőr által előterjesztett intézkedéscsomagot is jóváhagyták.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?