Éjjeli Hollók járőröznek Nagymácsédon

Nagymácséd (Veľká Mača) |

<p>A galántai járásbeli község lakosai is bekapcsolódtak az Éjjeli Hollók (Nočné Havrany) kezdeményezésbe. Éjszakánként önkéntesek járják a falu utcáit. Az Éjjeli hollók célja, hogy megfékezzék a vandalizmust és óvják a fiatalokat a bűnözéstől.</p>

Lancz István, Nagymácséd polgármestere lapunknak elmondta, tavasszal indították el az önkéntes őrjáratokat. „Úgy látjuk, hogy az éjjeli őrjáratok működése óta nagyobb rend van a faluban, visszaszorult a vandalizmus” – nyilatkozta Lancz István. A polgármestertől megtudtuk, egy lakossági kezdeményezés volt a projekt alapja, önkéntesek alkotják az őrjáratokat. „Kettő–négy felnőtt egy, vagy két autóval járja a község utcáit. Az önkéntesek ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejüket feláldozva vesznek részt a projektben” – folytatta Lancz. Hangsúlyozta, hogy az őrök megfelelően jelölt autóval és öltözetben járják az utcákat.

A polgármester szerint hatásos az őrjárat. „Folyamatosan végezzük a munkát. A 30–40 éves férfiak elbeszélgetnek a fiatalokkal, figyelik, hogy ki van kint késő éjszaka” – mondta a polgármester. A községben korábban többször megrongálták a közterületeket, tönkretették az öntözőrendszert. A kezdeményezés során arra is figyelnek, mit csinálnak a fiatalok éjszaka a faluban. „Békés környezetben, biztonságos faluban szeretnénk élni! Nem akarunk otthon ülni és azon izgulni, hogy mi történik a gyerekeinkkel az éjszakában, mi is kimegyünk és megnézzük, mi a valóság” – áll a község honlapján megtalálható közleményben. A szervezők kiemelték, hogy az önkéntes polgárőrség tagjai nem avatkoznak be, ha rendbontást észlelnek, de segítenek, ha kell.

Az Éjjeli Hollók (Nočné Havrany) projekt Norvégiából indult. Európa szerte elterjedt, néhány éve Szlovákia több városában is sikeresen működik. A járőrök célja a bűnözés visszaszorítása, elterjedésének meggátolása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?