Egyre vakmerőbbek a tolvajok, a térfigyelő kamerák sem riasztják el őket

Párkány |

<p>A jó idő és a több napig tartó kánikula a Vadasban nem csak az önfeledt pihenésnek, hanem a kikapcsolódni vágyók és nyaralók óvatlanságát kihasználó tolvajoknak is kedvezett.</p>

„A fedett uszoda mögött hagytam a pokrócot, rajta a táskámat, amit letakartam egy fürdőlepedővel. Visszaérve hűlt helyét találtam a táskámnak, amiben a mobilomon, némi készpénzen és az irataimon kívül benne volt a kocsikulcsom is. Azonnal megkerestem a biztonsági őröket, és egy szál fürdőnadrágban, kétségbeesve vártam a rendőröket. Szerencsém volt, mert rövid időn belül elkapták a tolvajt. Egy fiatal srác volt a tettes. Úgy tudom, éppen egy másik gyanútlan vendéget akart kifosztani, mikor elcsípték” – tájékoztatta lapunkat a párkányi termálfürdő egyik vendége.

A jó idő és a több napig tartó kánikula a Vadasban nem csak az önfeledt pihenésnek, hanem a kikapcsolódni vágyók és nyaralók óvatlanságát kihasználó tolvajoknak is kedvezett. „Az elmúlt napokban a párkányi termálfürdő területén jelentősen megemelkedett a lopások száma. A fürdő vendégeit naponta többször figyelmeztetjük arra, hogy vigyázzanak értéktárgyaikra, mégis sok hasonló esettel találkozunk” – mondta az ügy kapcsán Haládik Attila, a Párkányi Rendőrkapitányság igazgatója. A hét végén a szokásosnál több bejelentés érkezett a rendőrségre. Az egyik tolvajt akkor fogták el, amikor egy fekete sporttáskát akart ellopni, amiben a mobiltelefonon kívül egy női karóra, bankkártyák, jelentős mennyiségű készpénz és egy fényképezőgép is volt. Egy másik esetben a lopott hátizsákban két mobiltelefont, napszemüveget és 275 euró készpénzt találtak a rendőrök. „A tettesek általában 15 és 18 év közötti suhancok, akik abban bíznak, hogy sikerül kijátszaniuk a biztonsági rendszert. Mivel a károsultak sok esetben nem jelentik a dolgot a rendőrségen, a tettesek azt hiszik, ügyességüknek köszönhetően sikerül megúszniuk egy-egy lopást. Ezért egyre vakmerőbbek, és eleve azzal a szándékkal lógnak be a fürdőbe, hogy kihasználva az emberek óvatlanságát ellopnak ezt-azt” – tájékoztatta lapunkat Haládik. A tolvajokat nem riasztja vissza az sem, hogy a Vadas területén elhelyezett térfigyelő kamerák rögzítik az eseteket. Így a bejelentés után a felvételeket visszanézve a biztonsági szakemberek és a rendőrség emberei könnyen azonosítani tudják a tettest. A párkányi rendőrkapitány szerint a károsultak sok esetben azért nem jelentik a lopásokat a rendőrségen, mert tudatában vannak annak, hogy ők is hibáztak.

„Egyszerűen nem értem, hogy az emberek miért hordanak magukkal jelentős mennyiségű készpénzt a fürdőbe, illetve miért hagyják őrizetlenül a táskájukat. Az értéktárgyaikat szimbolikus összeg ellenében elhelyezhetnék a megőrzőben, így elkerülhetnék az ilyen kellemetlenségeket. Egyszerű és hatékony megoldás az is, ha a társaságból valaki ott marad vigyázni a holmira, míg a többiek fürdenek. Jó lenne, ha az emberek kicsit jobban odafigyelnének egymásra, hiszen sok lopásnak nyilván van szemtanúja, de az esetek többségében nem vesznek róla tudomást” – tette hozzá a rendőrkapitány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?