Egymilliós többletet gazdálkodott ki a város

Szenc |

<p>Tavaly 12 658 351 euróból gazdálkodott a járási székhely. Az év során több mint 1,2 milliós költségvetési többlet keletkezett, a pénzügyi műveleteket leszámítva 533 707 euró.&nbsp;</p>

 

A költségvetési többlet a város kiadásainak és bevételeinek különbsége.A többlet egy részét az új közösségi ház építésére szánják. Répássy Jarmila, a szenci városi hivatal vezetője elmondta, a költségvetési többlet az ésszerű gazdálkodás eredménye. „Az objektív okok, melyek hozzájárulnak a város pozitív gazdasági eredményeihez, a főváros és az autópálya közelsége, a logisztikai park, és az aktív munkaerő. Szencen 5–6 százalék között van a munkanélküliek aránya. Az is pozitívan befolyásolta a helyzetet, hogy Szenc népszerű turisztikai célpont” – mondta a hivatalvezető. Hozzátette, a többlet kigazdálkodásához egyes projektek késése is hozzájárult. „Vannak beruházások, amelyek tavaly nem valósultak meg. A nagy befektetéseknél 5 százalékos a város önrésze, a felfüggesztett projektek és felhívások is hozzájárultak a tartalék létrejöttéhez. Olyan projektekről van szó, amelyek reményeink szerint később megvalósulnak” – folytatta Répássy. Karol Kvál, Szenc polgármestere elmondta, számítottak a költségvetési többletre.  „A többletet az új közösségi ház építésére használjuk fel. Jelenleg a projektdokumentáció közbeszerzési pályázata folyik. Egy régi épületet már lebontottunk, az építkezés az év végén vagy a jövő év elején kezdődhet meg” – tájékoztatta lapunkat Kvál. Az építkezés tervezett költségvetése körülbelül 1,5 millió euró, egy részét – félmillió eurót – a költségvetési többletből térítik. A fennmaradó összeget a városi épületek eladásából származó bevételből is finanszírozzák. „Az új épületben kap helyet az ülésterem, amelyre azért van szükség, hogy ne egy étteremben kelljen üléseznie az önkormányzatnak. A városnak új házasságkötő teremre is szüksége van, a most használt terem csak 50 férőhelyes, legalább 100 személyes lenne az ideális” – tette hozzá a polgármester. Az épületben lakásokat is kialakítanak az erőszak áldozatául esett nők számára, továbbá klubhelyiségeket a városban működő szervezeteknek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?