Döntetlen Kassán

Kassa. Kedvező előjelekkel indult a III. liga keleti csoportjában a végeken kullogó Hernád-partiak számára az újabb létfontosságú találkozó. A tavalyi bajnoki évfolyamban ugyanis egyik találkozón sem maradt alul az egykor szebb napokat megélt kassai vasutascsapat.

Kassa. Kedvező előjelekkel indult a III. liga keleti csoportjában a végeken kullogó Hernád-partiak számára az újabb létfontosságú találkozó. A tavalyi bajnoki évfolyamban ugyanis egyik találkozón sem maradt alul az egykor szebb napokat megélt kassai vasutascsapat. A zömmel fiatal, tapasztalatlan játékosokat felvonultató hazaiakat nagyban felvillanyozta a legutóbbi fordulóban elért diadaluk is, hiszen győzelmükkel kifogták a szelet a sereghajtó nagykaposi Energetik vitorlájából.

Vasárnap délelőtt jobban kezdtek a felsőházban lehorgonyzott vendégek, akik azonban sokáig nem tudták feltörni a hazaiak jól hárító védelmét. Mi több, a Lokomotíva szerzett vezetést a 28. percben. Ekkor egy szögletrúgást követően zűrzavar támadt a gyurkóiak kapuja előtt, ebből Kocsis húzott hasznot. A folytatásban két ízben is Paulinský növelhette volna a vendéglátók előnyét, ám a hazai csatár rendre elpuskázta ziccereit. A 38. percben szabadrúgást végeztek el a vendégek, Mačinga mintegy húsz méterről leadott lövése azonban a felső lécen landolt. Fordulás után nekibuzdult a Ďurkov. Pačindáék szemre tetszetős kombinációi azonban sokáig nem vezettek eredményre. Capko léc alá tartó fejesét Cverňák, a hazaiak kapusa hárította. A 65. percben azonban Mačinga lövésénél már tehetetlennek bizonyult. Az egyenlítő találat után nagy rössel rohamoztak a vendégek, újabb gólt azonban már nem sikerült elérniük. A közepes színvonalú összecsapás végül is megérdemelt pontosztozkodással ért véget. LKOMOTĺVA KOŠICE–ĎURKOV 1:1 (1:0). Gólok: 28. Kocsis, ill. 65. Mačinga. Sága lap: Kováč (Lokomotíva). Játékvezető: Jen-čura, 300 néző. LOKOMOTĺVA: Cverňák–Lukáč–Tomusko, Kováč, P. Kunzo–Horňák (83. Turčík), Marinčák, Fecík, Ďuran–Kocsis, Paulinský (65. Szendrey). (em, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?