Csoportos elbocsátás fenyeget a losonci kórházban

Losonc |

<p>Ha érvénybe lép az egészségügyi nővérek béremelését jóváhagyó törvény, akkor csoportos elbocsátás várható a losonci kórházban.</p>

 

Az alkalmazottak aggódnak, a kórház vezetése a helyzet megoldásán dolgozik. A losonci munkahivatalban még augusztus végén bejelentette a kórházvezetés a csoportos elbocsátást, negyvenöt egészségügyi nővér és öt szülészasszisztens munkahelye szűnhet meg, mert a kórháznak a jelenlegi létszámnál nincs elég pénze a további bérkiegészítésekre, béremelésekre. „Még senkit sem engedtünk el, de mivel három hónap a felmondási idő, így a törvényből adódóan megelőző intézkedésként bejelentettük a munkahivatalban az elbocsátást, hogy ne érjen minket meglepetés, ha nem lesz pénz az egészségügyi dolgozók fizetésére” – mondta Július Höffer, kórházigazgató a losonci Kórházak és Rendelőintézetek Non Profit Társulás nevében. Az egészségügyi dolgozók bérének emelését idén áprilisban hagyta jóvá a törvényhozás, de az alkotmánybíróság leállította a törvény végrehajtását. Az egészségügyi nővérek szakszervezete felháborodásának adott hangot emiatt, az esetleges következményeket az államra hárítva. A losonci nővérek úgy tudják, negyven-hatvan fő munkahelye szűnhet meg a kórházukban, állítólag nem csak egészségügyi nővéreket és szülésznőket engednének el. Az viszont kérdéses, a már most is túlterhelt, több műszakban, nem ritkán több osztályon is szolgálatot vállaló egészségügyi nővéreket hogyan fogják pótolni az esetleges elbocsátás után. Azt sem tudni még, szinten tartható-e az egészségügyi szolgáltatás Losoncon, fenntartható lesz-e a betegek folyamatos és szakszerű ellátása. Néhány, idegen nyelvet is beszélő, jól képzett egészségügyi nővér és szülésznő már önként távozott az elmúlt időszakban, jórészt külföldön sikerült elhelyezkedniük, az itteninél jóval magasabb bérért.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?