Csökkentenék a városi rendőrök számát Ógyallán

Ógyalla |

<p>A testület parancsnoka nem ért egyet a felvetéssel, hogy csökkentsék a városi rendőrök számát, kijelentette, kevesebb emberrel nem tudná szavatolni a jelenleg jónak mondható közbiztonságot.</p>

A városi rendőség állományának esetleges csökkentéséről és annak várható hatásairól tárgyalt legutóbbi ülésén a képviselő-testület.

Tavaly szeptemberben fogadta el az önkormányzat a városi rendőrség új szervezési-működési rendjét, amely 12+1 főben határozta meg az állomány létszámát, azzal, hogy ezt a testület a költségvetés függvényében évente felülbírálhatja. Anna Žigová képviselő indítványozására idén júniusban azzal bízta meg a testület a városi hivatalt, dolgozzon ki elemzést arról, milyen hatással lenne a rendőrség munkájára, ha a létszámot 8-ra csökkentenék. Több képviselő szerint ugyanis a városi rendőrség fenntartása túl nagy terheket ró a költségvetésre; idén előreláthatólag 216 ezer euró lesz ez az összeg (Ógyalla költségvetése 6,4 millió euró). A lakosság viszont pozitívan értékeli a rendőrök megnövekedett létszámát, ilyen állománnyal ugyanis 24 órás szolgálatot teljesítenek, éjjel-nappal párosával járőröznek és megelőző feladatokat is ellátnak. Folyamatos jelenlétük az utcákon növeli a közbiztonságot és bűnmegelőző hatása is van. Az év első kilenc hónapjában 187 szabálysértési eljárást folytattak le, ezeknek több mint a fele a közrend elleni vétséggel függött össze, 1180 euró helyszíni bírságot szabtak ki és 17 esetet továbbítottak az illetékes hatóságokhoz.

Az ülésen a városi rendőrség nevében felszólaló Jozef Daráž megjegyezte: egyre jobban megbíznak bennük a polgárok, ismét mernek bejelentést tenni, ami korábban nem volt jellemző. Munkájuk során nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy az összeférhetetlen lakosok viselkedésükkel ne keserítsék meg környezetük életét. „Nyolc fővel biztosan nem tudnánk 24 órás szolgálatot teljesíteni, ami negatívan hatna a város közbiztonságára” – mutatott rá Jozef Daráž. Basternák Ildikó (MKP) polgármester ismertette Zoltán Gúgh, ógyallai körzeti rendőrparancsnok állásfoglalását, amelyből az derül ki, hogy az állami rendőrség állománya a minimális szinten van. A városon kívül 8 további településen is ellátják feladatukat, és ha például Perbetén járőröznek, és Ógyalláról érkezik egy bejelentés, nekik sokkal több időbe telik a helyszínre érkezni, mint a városi rendőröknek, akik gyakorlatilag azonnal a helyszínen vannak. Nagyon jónak ítélte a két rendőri testület együttműködését és elmondta, szükségesnek tartja a városi rendőrség jelenlegi állományának megtartását. Bastrnák Ildikó pedig arra emlékeztette a képviselőket, hogy a választási programjukban szinte valamennyien prioritásként jelölték meg a közbiztonság javítását.

A képviselők végül tudomásul vették az elemzést, de döntés nem született. A rendőrök számáról valószínűleg a jövő évi költségvetés elfogadásakor még tárgyal a testület. Ógyallán egyébként május óta megbízott vezetője van a városi rendőrségnek, miután a testület nem fogadta el a polgármester javaslatát Róbert Major újbóli kinevezésére. Róbert Major 2015. május 18-tól állt a rendőrség élén, akkori kinevezése egy évre szólt. Jelenleg megbízottként vezeti a városi rendőrséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?