Csökkent a felesleges hívások száma

Pozsony |

<p>Nem árt, ha a szülők a legkisebb gyermekeket is megtanítják arra, hogyan kell viselkedni vészhelyzetben, hogyan kell például mentőt hívni. Az &bdquo;egy, egy, kettő&rdquo; számsor könnyen megtanítható.&nbsp;</p>

 

Előfordulhat, hogy épp gyermekük lesz az egyetlen, aki az adott helyzetben segíthet, értesíteni tudja a mentőket. A segélyhívó központokban dolgozó személyek speciális képzést kapnak, megtanulják, hogyan kell kommunikálni a vészhelyzetben lévő kisebb gyermekekkel. „Még akkor is megszerzik a gyermektől a szükséges információkat, ha az épp pánikban van. Az ilyen hívások nagyon gyakoriak” – nyilatkozta Marta Fabianová, a belügyminisztérium kommunikációs osztályának munkatársa. A gyermekeknek azt is el kell magyarázni, hogy a segélyhívó számokat nem szabad tréfából tárcsázni. A vonallal való visszaélés komoly pénzbírsággal jár, arról nem is beszélve, hogy a fölösleges hívás mások életét is veszélyezteti, feleslegesen foglalja a vonalat. A gyorsmentők szerint nagyon nehéz büntetni valakit azért, mert kihívta a mentőket, holott nem lett volna rá szükség. „Mindenkinek joga van azt hinni, hogy válságos állapotban van, ezért nincs ok arra, hogy valakihez ne küldjünk mentőt” – mondta Boris Chmel, a mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője. Ha viszont valaki szándékosan hazudik, s például olyan helyre hívja ki a mentőt, ahol semmi sem történt, akkor pénzbírságot kaphat, sőt bűnvádi eljárás is indulhat ellene. Az is könnyen előfordulhat, hogy a biztosító a mentéssel összefüggő kiadások térítését fogja követelni az illetőtől, ha a balesetre saját hibájából került sor, például azért, mert ittasan vezetett. Nagyon gyakori volt a múltban a segélyhívó számmal való visszaélés, ezért ma már mindenkinek, aki a 112-es számot hívja, végig kell hallgatnia egy figyelmeztetést arról, milyen következményekkel jár, ha indokolatlanul hív segítséget vagy blokkolja a vonalat.„A figyelmeztetésre egyetlen negatív visszajelzésünk sem volt, és ezzel jelentősen csökkentettük az indokolatlan hívások számát” – mondta Fabianová arra a kérdésre, hogy a figyelmeztetés nem hátráltatja-e a segítség kiérkezését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?