Lakatos Róbert (balra), az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója és Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke tárgyalnak az együttműködésről.
Csemadok-bérletet alapítottak
A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ (EBVMK) és a Csemadok Komáromi Területi Választmánya (CSKTV) „Csemadok-bérletet” alapított, mely a komáromi művelődési ház három kiemelt rendezvényére, a Harmónia-díj átadására, a Lehár-gálára, valamint a kassai Thália Színház októberi vendégjátékára érvényes.
A lehetőséget elsősorban a Csemadok komáromi járási tagjainak kínálják fel a szervezők, akik ezáltal kedvezményes áron válthatnak belépőt. „Az intézmény új vezetésének hazai művészeti élet felkarolására és fellendítésére irányuló koncepciója találkozik a CSKTV törekvéseivel, épp ezért hosszú távú együttműködést terveznek. Azon túl, hogy a Csemadok komáromi szervezetei nézőket szerveznek az említett rendezvényekre, az EBVMK művészeti csoportjai is fellépnek majd a járási Csemadok-rendezvényeken” – áll a művelődési központ által lapunknak eljuttatott sajtóhírben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.