Cselekvési terv a magyar iskoláért Királyhelmecen

Királyhelmec |

<p>A városi hivatalban tartott megbeszélést a település és a magyar alapiskola vezetése. Bemutatták a Rákóczi Szövetség küldöttségének azt a szakmai programot, melynek megvalósításával jelentősen növekedhetne a magyar alapiskolába íratott gyerekek száma.</p>

Szeptemberben kerekasztal-beszélgetést szerveztek, melynek témája az anyanyelvi oktatás színvonalának emelése volt. A rendezvény apropóját az adta, hogy a városban soha olyan kevés gyereket nem írattak magyar iskolába, mint idén. A beszélgetésre meghívták a helyi és a környező települések oktatási intézményeinek vezetőit, az egyházak és a kulturális, illetve civilszervezetek képviselőit, volt pedagógusokat, az önkormányzat tagjait, valamint a szülői szövetségek és az egyes iskolaszékek tagjait. Kidolgozták a stratégiát. A célok között egyebek mellett a szlováknyelv-oktatás hatékonyságának növelése, az oktatói-nevelői munka színvonalának emelése, a nemzeti öntudat erősítése, valamint egységes, a romák helyzetén javító, illetve az integrálásukat segítő stratégia kialakítása is szerepel.

A Kiút a jövőbe munkacímet viselő szakmai programról Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség főtitkárával és Pálinkás Barnabással, a szervezeti ügyekért és a rendezvényekért felelős munkatárssal Pataky Károly polgármester, Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője, valamint Szabó Ferdinánd, a magyar alapiskola igazgatója egyeztetett. Az érintettek egy korábbi fórumon ígéretet kaptak arra, hogy a Rákóczi Szövetség a magyar anyanyelvi oktatás javítását célzó konkrét elképzelések megvalósításához akár anyagi támogatást is nyújtana. Csáky Csongor lapunknak elmondta, kötelességüknek érzik, hogy segítsenek megállítani azt a kedvezőtlen folyamatot, hogy évről évre egyre kevesebb gyerek jár magyar alapiskolába Királyhelmecen. A városban a nemzetiségi arányokat a szlovák és magyar alapiskolába járó gyerekek számaránya egyáltalán nem tükrözi. Míg a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a város lakosainak 80 százaléka magyarnak vallotta magát, a 2016/2017-es tanévben a szlovák alapiskolába 67, míg a magyarba csupán 25 gyereket írattak be. A főtitkár elmondása szerint a civilszervezet dolgát megkönnyíti, hogy a helyi partnerek konkrét cselekvési tervvel fogadták őket. A Rákóczi Szövetség lehetőségeihez mérten pénzbeli támogatással is segíteni szeretne.

A megbeszélésen egyebek mellett egy, a magyar iskolát népszerűsítő decemberi rendezvény megvalósításáról, valamint az iskolán kívüli tevékenységek finanszírozásáról született megállapodás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?