<div>Nyílt levelet írt a polgármesterhez a jelenlegi bérlők egy része nevében Gabriel Szabó ügyvéd. </div>
Csakis Lidl áruház épülhet a gútai irodaház helyén
Gúta |
Soron kívüli önkormányzati ülést kezdeményezett kilenc képviselő a Lidl tervezett letelepedésével kapcsolatban. Az ülésen megvitatták azt a polgármesternek címzett, Gabriel Szabó ügyvéd által írt nyílt levelet is, amelyben az aláíró a beruházás leállítását kérte, mégpedig a Templom téri irodaház (amelynek helyén felépülne a Lidl) több elégedetlen bérlője nevében. A képviselő-testület július elején hagyta jóvá azt a szándéknyilatkozatot, miszerint az irodaházat a hozzátartozó telkekkel 501 ezer euróért egy közvetítő cégnek, a Sedus Group Rt.-nek adja el, azzal a feltétellel, hogy ott csakis Lidl épülhet. A mostani ülésen pedig jóváhagyták, hogy a város közvetlen módon – a különleges elbírálás elvének érvényesítésével – eladja az épületet a Sedus Groupnak Lidl építése céljából. E határozat alapján megkezdődhet az előszerződés kidolgozása, amit várhatóan a szeptember 10-i ülésen tárgyalnak meg a képviselők, utána indul a tervezési és engedélyeztetési folyamat, majd a végleges szerződés aláírása. Módosítani kell a város jelenlegi területrendezési tervét is, amely legfeljebb 300 négyzetméter alapterületű áruház építését engedélyezi, a Lidl viszont több mint 2000 négyzetméterest szeretne. A folyamat valamikor jövő nyáron zárulhat le; korábban már csak azért sem lehet megkezdeni az épület lebontását és az áruház építését, mert addig a bővítés alatt álló Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola felső tagozatos osztályai itt kaptak helyet. Az ülésen néhány képviselő felvetette, hogy versenytárgyalás útján esetleg jobb áron is értékesíteni lehetett volna az ingatlant – előzőleg viszont sem 1,3 millióért, sem 800 ezerért nem kellett senkinek; a legutóbbi értékbecslés szerint egyébként 443 ezer eurót ér, ennél pedig most is többért kínálja a város. Horváth Árpád polgármester erre megjegyezte: az elsődleges cél nem az épület eladása, hanem, hogy a lakossági igényre reagálva ott áruház épüljön. Ezért is került bele az eladási szándéknyilatkozatba ez a feltétel, és a telket semmilyen egyéb módon nem hasznosíthatja a vevő. A polgármester az ülésen felolvasta Gabriel Szabó levelét, aki több kifogást emelt az irodaház eladása ellen. Állítása szerint az ügyben a város vagyonával való előnytelen gazdálkodás miatt a Számvevőszék vizsgálódik, másrészt a városvezetés nem vette figyelembe a lakosok és a bérlők által benyújtott petíciót. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bírósági per van kilátásban, mert a közvetítő cég a környező telkek felvásárlása során nem tartotta be a polgári törvénykönyv idevágó előírásait. Továbbá: az építkezés miatt lebontanának egy régi malmot is, amelynek műemlékké nyilvánítása folyamatban van. Horváth Árpád és Ivan Katona, a város jogi képviseletét ellátó Katona ügyvédi iroda munkatársa tételesen cáfolta, illetve igazította ki a levélben foglaltakat. Mint mondták, a város semmilyen hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy a Számvevőszék vizsgálódna az ügyben; a petíció nem felel meg a petíciós törvény által előírt kritériumoknak; nem tartozik a város hatáskörébe, hogy a majdani befektető miként rendezi a telekvásárlásokat a magántulajdonosokkal, a malom pedig egyelőre nem műemlék, és nincs tudomásuk arról, hogy folyamatban lenne azzá nyilvánítása. A képviselők végül nagy többséggel, 14 igen és egy ellenszavazattal jóváhagyták az eladásra vonatkozó határozatot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.