Csak jövőre lesz járható a Malomliget környéke

Nivy
Pozsony |

A tervezettnél egy évvel tovább, jövő őszig tarthatnak a Nivy autóbuszállomás építése miatti forgalmi korlátozások. A tervek módosításával a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is kedveznek.

Az év elején zárták le a Mlynské nivy utcát a földalatti körforgalom építése miatt. A januári tervek szerint ősszel megnyitották volna a tömegközlekedés járatainak a szakaszt, ehelyett azonban csak egy évvel később térhetnek vissza a járművek az utcára. A magisztrátus a szakértői csoporttal, a Kerületi Közlekedésfelügyelet képviselőivel, a befektetővel és további szakértőkkel folytatott egyeztetések eredményeire alapozva hozta meg a döntést.

„A koncepciós, teljes megoldást részesítettük előnyben ahelyett, hogy visszaengednénk a tömegközlekedési eszközöket a félkész sugárútra. Ez a városnegyed évtizedekre jelentősen meghatározza majd a városképet“ – indokolta a döntést Beter Bubla a magisztrátus szóvivője.

Jakub Gossányi a befektető HB Reavis szlovákiai részlegének vezetője üdvözölte, hogy a magisztrátus is bekapcsolódik a fejlesztésbe. A főváros különböző módosításokkal készül, amelyekkel megkönnyítik az ott lakók életét. Az útvonal északi oldalán, az úttesttől elkülönítve halad majd a kerékpárút, így elkerülik a balesetveszélyes szakaszokat. Az ideiglenes autóbuszállomás felszámolása után a déli vonalon is kerékpárutat alakítanak ki. Egy méterrel szélesebbek lesznek a járdák, a tervezett 4,5 méter helyett 5,5 méteres sávot hagynak a gyalogosoknak. Az úttestet is kiszélesítik, több lesz a fa és egy újabb gyalogátkelőt is terveznek az útra. Bubla felhívta a figyelmet arra, hogy a változtatások miatt újabb engedélyekre van szükség. Ezért leghamarabb jövő ősszel nyithatják meg a szakaszt a tömegközlekedés járatai és az autóforgalom előtt. A tervek szerint röviddel ezután elkészül az új autóbuszállomás és az irodahelyiségek, valamint a lakópark. Bubla megjegyezte, hogy a beruházás miatti forgalmi korlátozás a vártnál kevésbé bonyolította a helyzetet a fővárosban. A magisztrátus szerint a bulvár korábbi megnyitása az ott élőknek sem kedvezne, a környékbeli épületek befejezéséig folytatódik a munka a városrészben.

Két éve bezárták és lebontották az egykori Nivy autóbuszállomást, amelynek helyén most egy új multifunkciós negyedet épít a HB Reavis vállalat. Nem csak modern nemzetközi autóbusz-terminál, hanem egyebek mellett irodahelyiségek, bevásárlóközpont és piactér is lesz a zöldtetős komplexumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?