Búcsúlevelet írt, majd a Dunaszerdahelyről Pozsonyba tartó vonat elé vetette magát

Búcsúlevelet írt, majd a Dunaszerdahelyről Pozsonyba tartó vonat elé vetette magát

A férfi egy búcsúlevelet is hagyott maga után.

A tragikus baleset vasárnap délelőtt, röviddel tizenegy óra előtt történt a pozsonyi Vereknyei úton, az autópálya-felüljáró alatt. A mozdonyvezető, mikor észrevette a síneken álló férfit, rádudált, ő azonban nem reagált erre. A JOJ Televízió úgy tudja, a vonat 70 km/órával haladt, ami a megengedettnél is lassabb, és bár a mozdonyvezető azonnal meghúzta a vészféket, nem tudta megállítani a járművet. A 65 éves férfi a vonat alá szorult, ahol életét vesztette.

A pozsonyi férfi személyautóval érkezett a helyszínre, amelyben megtalálták az egyik mankóját és egy búcsúlevelet is. A Dunaszerdahelyről Pozsonyba tartó vonaton utazók nem sérültek meg, körülbelül háromnegyed óra elteltével hagyhatták el a vonatot.

A Szlovák Vasutak (ŽSR) tájékoztatása szerint a baleset öt járatot érintett, ezek között volt, amelyik 16, és volt, amelyik 147 percet késett. Pozsonypüspöki és a főállomás között vonatpótló autóbusszal biztosították az utasok szállítását.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?