Bővítés a diószegi Bekaertnél

Diószeg |

<p>Új gyártócsarnokot nyitott tegnap a diószegi ipari parkban található belga Bekaert vállalat.</p>

A közeljövőben újabb alkalmazottak felvételét tervezik, a vállalat egyelőre nem konkretizálta, hány új munkahellyel számolnak.
Az acélhuzalokat, tőröket gyártó belga vállalat tíz éve van jelen Szlovákiában, jelenleg hatszáz személyt alkalmaz diószegi telepén, az utóbbi hetekben száz fővel emelték a létszámot, és további alkalmazottak felvételét tervezik.
„Nehéz megmondani, pontosan hány alkalmazottat veszünk fel a közeljövőben, ez a megrendelésektől és a jövőbeni helyzettől függ. Elsősorban régióbeli embereket veszünk fel, csak akkor alkalmazunk más régiókból munkásokat, ha itt nem találunk megfelelő számú és képességű alkalmazottat“ -nyilatkozott lapunknak Bert de Graeve, a belga cég vezérigazgatója. A vállalat diószegi menedzsere, Jozef Daniel elmondta, ezen a téren éppen az utolsó lehetőségeket aknázzák ki a régióban.
Robert Šimončič, a SARIO ügynökség igazgatója elmondta, a közeljövőben újabb beruházásokra lehet számítani Szlovákiában, amelyek várhatóan Nyugat-Szlovákiába hoznak új munkalehetőséget, de számolnak új beruházókkal a keleti és közép-szlovákiai régiókban is, ahol a munkanélküliség aránya sokkal magasabb. „Javarészt elektrotechnikai, informatikai vállalatokról van szó, de a skála rendkívül széles. Van érdeklődő Németországból, Olaszországból, de az Egyesült Államokból is. Általános jelenség, hogy kisebb léptékű beruházásokról van szó, mint korábban, ez azzal magyarázható, hogy a beruházók óvatosabbak még a krízis miatt, de egyértelműen kijelenthető, hogy a külföldi cégek újra fellendülőben vannak“ -nyilatkozott az igazgató. Hozzátette, Közép- és Kelet-Európa a válság ellenére továbbra is érdekli a beruházókat. Mint mondta, nagy előnyt jelent, hogy Szlovákia az eurózóna része, flexibilis az adórendszere és jó az elhelyezkedése.
Iveta Radičová kormányfő, aki szintén jelen volt a megnyitón, rendkívül pozitívan értékelte, hogy a vállalat 27 ezer alkalmazottja közül 2100 Szlovákiában dolgozik, továbbá azt, hogy nem csak gyártósori munkásokat, hanem képzett munkaerőt is alkalmaznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?