Bott Frigyes Fantáziája lett idén az MTA Bora

Komárom/Muzsla |

<p>Bott Frigyes Őrsújfalun élő, de a Párkányhoz közeli Muzsla-hegyen termelő borász 2011-es évjáratú Fantázia névre keresztelt házasítása lett a Magyar Tudományos Akadémia 2013-as Bora a fehérborok felső kategóriájában.</p>

A díjkiosztót a napokban tartották; a további kategóriákban tokaji, villányi, szekszárdi és alföldi borok viselhetik az MTA Bora 2013 megtisztelő címet.

Negyedik alkalommal hirdették meg az MTA saját borversenyét, amelyen hivatásos zsűri értékeli a benevezett mintákat. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke úgy fogalmazott: a magyar borászok megérdemlik, hogy eredményeiket az MTA is hirdesse rendezvényein. A Budapestre érkezett kutatókat az MTA boraival is megkínálják, és a vendégek rendszerint elragadtatással nyilatkoznak róluk. Amit a Fantáziáról tudni lehet: a bor tíz napig héjon áztatott rajnai rizling és hárslevelű (40–40%) felhasználásával készült. E két, a Bott-pincészet kedvencének számító fajtát fahordóban, spontán módon erjedt és érlelt olaszrizling – és némi maradékcukor – tette kerekebbé. Bott Frigyes bora nem először érdemelte ki az MTA Bora elismerő címet: 2009-ben juharfarkból készült Vinculumja ugyancsak a fehér borok felső kategóriájában lett nyertes.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?