<p>Az interneten terjedő híresztelésekkel ellentétben nincs házi őrizetben Bogoly János, aki az elmúlt napokban gyakran szerepelt a hazai és a külföldi médiában a Nemzeti Őrsereg két héttel ezelőtti királyhelmeci akciója apropóján.</p>
Bogoly János nincs házi őrizetben és nincs rajta nyomkövető
A napokban a világhálón a következő szöveg volt olvasható: „Hallottad mi történt Bogoly Jancsival? Őt is bevitték a rendőrségre, mert ott volt a Nemzeti Őrsereggel a koszorúzáson. Most házi őrizetben van, nyomkövetővel a lábán. Ez felháborító. Kéne valamit tenni, össze kéne fognia az itteni magyarságnak, mert ez nem mehet így tovább.“
Bogoly János, akivel tegnap egy királyhelmeci kávézóban találkoztunk, lapunknak elmondta, fogalma sincs arról, ki és mi okból tette fel a világhálóra az említett felhívást. Az abban szereplő állításoknak semmiféle valóságalapjuk sincs: nem tartják házi őrizetben, a lábán sincs nyomkövető. A Nemzeti Őrsereg november 8-i rendezvénye után ugyan megkérték arra, hogy tegyen tanúvallomást a rendőrségen, azt azonban már a helyszínen vizsgálatot vezető nyomozóval tisztázta, hogy nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatják meg az ügy kapcsán. A jegyzőkönyv aláírása után szabadon távozhatott, nem emeltek vádat ellene, s az azóta eltelt két hétben még telefonon sem keresték a rendőrség vagy az ügyészség munkatársai. Az elmúlt napokban többször járt Kassán és Magyarországon. Az interneten köröző híreszteléseket nevetségesnek tartja, ám elárulta, hogy ezek miatt már többen megkeresték, hogy felajánlják segítségüket.
Az első híradások még arról szóltak, hogy a magyarországi szervezet nagy botrányt kavart bodrogközi rendezvényének helyi szervezője Bogoly János volt, ám ezt az érintett cáfolta. Mint mondta, egy ismerőse kérésének eleget téve, csupán segített az Őrsereg kommunikációs tisztjének, Bodrog Lászlónak a szlovák nyelvű bejelentőlap kitöltésében, illetve a rendezvényről fénykép- és filmfelvételeket készített. Az, hogy az „emléktúraként“ feltüntetett királyhelmeci akció szervezője Bodrog László volt, egyértelműen kiderül a lapunk birtokába került, a városi rendőrséghez 2008. október 27-én eljuttatott hivatalos iratból. Ezt maga Bodrog is megerősítette, ugyanakkor elárulta, Királyhelmecre egy helybéli meghívására érkeztek, ám az illető nevét nem kívánta elárulni. Azt azonban tagadta, hogy ez a titokzatos személy Bogoly János lett volna.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.