Bocz Klaudia már a felnőttek között

A 17 esztendős Bocz Klaudia fél éve már a felnőttek között versenyez. A tehetséges érsekújvári teniszező ott sem játszik alárendelt szerepet, ezt bizonyítja, hogy a tavalyi belgrádi viadalon csak a döntőben szenvedett szoros vereséget a hazai Veszelinovicstól.

Klaudia hétéves korától teniszezik. Szülővárosában, Érsekújvárott kezdte pályafutását, csakúgy, mint Henrieta Nagyová, Martina Suchá és Dominika Cibulková.

Szétesett a sikerpáros

Szorgalmasan gyakorolt a tehetséges játékos, és jöttek is az eredmények. 2005-től az NTC sportolója, azóta pendlizik a főváros és Érsekújvár között, mert magántanulóként Pozsonyban végzi a gimnáziumot. Szülei kezdettől fogva maximálisan támogatják, édesapja – aki jó nevű sebészprofesszor – vitte le először a teniszpályára, míg mamája felköltözött vele Pozsonyba.

„Tizennégy-tizenöt esztendős koromban voltam a legsikeresebb, zsinórban nyertem a versenyeket, s egy időben korosztályomban második voltam a világranglistán. Vichyben Kristína Kučovával párosban korosztályos Európa-bajnokságot nyertünk, a prostějovi világbajnokságon pedig harmadikok lettünk. A tavalyi ausztrál bajnokságon is jól ment mindkettőnknek, egy labda hiányzott a döntőbe jutáshoz. A Roland Garroson a nyolc között búcsúztunk, az US Openen viszont nem jött ki a lépés, igaz, akkor már Kristína és én is inkább az egyesre összpontosítottunk” – emlékszik vissza Bocz Klaudia. Azóta szétesett a sikerpáros, mert mindkettőjüknek egészen más lett a versenyprogramja.

Gyorsan átállt

„Fantasztikus élmény a Grand Slam-tornákon játszani, ahol közelről megcsodálhattam a csillagokat, próbáltam tőlük valamit ellesni. Főleg Roger Federert figyeltem, mert ő a példaképem. A svájci sztár nagyon közvetlen volt, le is fényképezkedtem vele.”

Az amerikai bajnokság után komolyan felmerült, hogy Klaudia már csak a felnőtt viadalokon áll rajthoz. Tavaly a nagymihályi, a pozsonyi, a belgrádi és az izraeli tornán indult, Szerbiában volt a legsikeresebb, csak a döntőben kapott ki a hazai Veszelinovicstól. „Eleinte furcsa volt, hogy jóval nagyobb az iram, s keményebbek az ütések, de gyorsan átálltam. Csak a rutin hiányzott, hogy elkapjam Veszelinovicsot.”

Merész tervek

A szimpatikus sportolónő sokat fejlődött a fővárosi klubban, jó körülmények között gyakorolhat, de sokáig nem volt az ínyére, hogy gyakran cserélődtek az edzők, s mindegyikük egyszerre több játékossal is foglalkozott. „Szerencsére novembertől változott a helyzet, Peter Huber személyében kiváló ambiciózus szakember irányít, aki rajtam kívül csupán Lenka Wienerovával dolgozik. Remekül sikerült a magas-tátrai edzőtáborozás, remélem, ez majd az eredményeimen is megmutatkozik.”

Bocz Klaudia elárulta, merész tervei vannak. „Jelenleg nagyjából a hétszázadik vagyok a WTA-ranglistán, azt szeretném, ha az év végére lényegesen előbbre lépnék, az a célom, hogy bekerüljek a 350 közé.”

NÉVJEGYKÁRTYA

NÉV: Bocz Klaudia

SZÜLETETT: 1990. december 22-én, Érsekújvárott

PÁLYAFUTÁSA: Hétesztendős kora óta teniszezik, három éve a pozsonyi NTC (Nemzeti Teniszközpont) válogatott játékosa

KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEI: korosztályos Eb-arany, vb-bronz Kristína Kučovával párosban, akivel 11 nemzetközi junior tornát nyert (2006, 2007), tavaly az ausztrál nyílt bajnokságon az elődöntőig, a Roland Garroson pedig a negyeddöntőig jutottak. Egyéniben a 2007-es belgrádi felnőtt viadalon döntőbe került.

LEGJOBB HELYEZÉSE A JUNIOR VILÁGRANGLISTÁN – egyéniben: 24. (2007. május), párosban: 6.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?