Biztos vezetés után ismét vereség

A férfi-röplabdaextraliga elitcsoportja előrehozott hatodik fordulójának mérkőzésén a Spartak UJS VKP Komárno csapata zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, miután 3:2-re kikapott, ezúttal saját pályáján, a lassan mumusává váló Myjava együttesétől.A múlt heti kettős fordulóban a két bajnokesélye

A férfi-röplabdaextraliga elitcsoportja előrehozott hatodik fordulójának mérkőzésén a Spartak UJS VKP Komárno csapata zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, miután 3:2-re kikapott, ezúttal saját pályáján, a lassan mumusává váló Myjava együttesétől.

A múlt heti kettős fordulóban a két bajnokesélyessel – Nitra, Prešov – szemben maradtak alul a Duna-partiak, most azonban favoritként, kitűnő kezdés után kaptak ki úgy, hogy az első két szett után megerőltetés nélkül vezettek 2:0-ra.

Az első két szett egyértelmű komáromi fölényt hozott, s mindenki azt gondolhatta, a hazaiak simán hozzák a meccset, hiszen mindössze 46 percre volt szükségük a két játszma megnyeréséhez.

A harmadik játszma első felében sem utalt semmilyen jel arra, hogy közel a nagy fordulat. 10:10 után azonban 17:12-re elhúztak a myjavaiak, s ez vészjóslóan jelezte a komáromiak mélyrepülésének kezdetét. A Duna-partiak a meccs végéig nem tudtak válaszolni a myjavaiak jó játékára. Támadó szervákra igazán csak Igor Rehák és Marián Hrušík vállalkozott – míg a myjavaiaknál Katonával az élen négyen-öten alkalmazták –, sok esetben rossz volt a komáromiak szervafogadása, pontatlanok voltak a támadásaik. A harmadik szettet osztálykülönbséggel nyerték 25:13-ra a vendégek, úgy, hogy a hazaiak 15:12 után a szett végéig csak egy pontot szerezetek. Ilyen talán Komáromban még nem fordult elő. Változást a negyedik játszma sem hozott, a komáromi csapatban a húzóemberek is elbizonytalanodtak, a vendégek meg nyugodt, ötletes játékkal, komolyabb megerőltetés nélkül 25:16-ra nyerték a szettet, és 2:2-re egyenlítettek. A myjavaiak az i-re a pontot a rövidített ötödik játszmában tették fel. Egy pillanatra sem kiengedve biztosan nyerték a szettet 15:12-re, a mérkőzést pedig nem kis meglepetésre 3:2-re.

Daniel Oravec nehezen talált szavakat védencei teljesítményére: „Hibáinkból nem tanulunk, több meccset megmagyarázhatatlanul engedtünk ki a kezünkből, ami a jövőben megbosszulhatja magát. A mentális stabilitást egyetlen élsport sem nélkülözheti. Vissza kell térnünk olyan játékelemek gyakorlásához, amelyek visszaadják játékosaink önbizalmát . Remélem, szombaton a kassaiak ellen itthon bizonyítani fogunk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?