Biopellet gyártását tervezik Alsóhatáron

Alsóhatár |

<p>Biopellett gyártását tervezik a Galántai járás legkisebb településén. A növényi eredetű préselt tüzelőanyaggal a fűtés költségeit szeretnék csökkenteni.</p>

A préselt tűzipellet gyártását az egykori szövetkezet épületeiben tervezik.
Dora Ferenc, a község polgármestere úgy tájékoztatott, jelenleg a környezetvédelmi minisztériumhoz benyújtott pályázat elbírálása folyik. „A községben nincs gázvezeték, a lakosok többsége fával, szénnel tüzel. A növényi eredetű tüzelő gyártásamegoldást jelenthetne. Nem kellene a tüzelő beteremtésévelfoglalkozni,ésami rendkívül lényeges, a biopellettnek magasabb a fűtőértéke is, faluhelyen pedig még a keletkezett hamutis feltudjákmajdhasználni, hiszen talajjavító hatása van” – tájékoztatott a község polgármestere. A tíz új munkahelyet biztosító üzem előkészítése a szövetkezet épületeinek felújításával kezdődik, várhatóan még az év végén. A minisztériumhoz benyújtott pályázat összértéke ötmillió euró. A tervek szerint a gyártás a jövő év végén kezdődhet. „A biopellett előállításával jelentősmennyiségű fa és növényi eredetű hulladék energetikaicélúhasznosításaválik lehetővé”–mondtaDoraFerenc.
A község célja, hogy csökkentse az önkormányzat tulajdonában álló épületek működési költségeit, elsősorban az iskolában, a községi hivatalban és a község kilencven bérlakásában. A termelés lehetővé teszi majd a biopellett értékesítését is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?