Bevásárlóközpont helyett parkot akarnak

Érsekújvár |

<p>Évekig keresett alkalmas beruházót egy szokatlan méretű, csaknem hatezer négyzetméteres telekre a város. Az utolsó versenypályázat során a pozsonyi Avalon Consulting Kft. képviselői érdeklődtek a telek iránt, a vállalkozói elképzelésben az áll, hogy Baumax kertészeti és építészeti szaküzlet épülne a parcellán.</p>

Az egyik közösségi oldalon fiatalok szerveztek csoportot, Nem értünk egyet a Baumax építésével a Vajanský utcában címmel. A főút mellett fekvő hosszúkás zöldterület eddig egyfajta választóvonal volt a Nyitra- parti lakótelep és a Berek parkerdőhöz közeli kertváros között. Három évvel ezelőtt a képviselők nemet mondtak a Vajanský utcai telek eladására, ahol a beruházó egy kisebb Tesco élelmiszerboltot szeretett volna emelni, vállalva a parkolóhelyek és a körforgalom megépítését. A telket a városrendezési tervben is lakóház vagy szolgáltatóközpont építésére alkalmas területként jelölték ki. Forró László városi képviselő elmondta, tett is javaslatot korábban arra, hogy ezen a helyen lakóházak épüljenek. Az idén februárban meghirdetett versenypályázatban négyzetméterenkénti 50 euróban határozta meg a vételárat a város, és száztizenkét férőhelyes parkoló építésére kötelezte az új tulajdonost. Egy fiatal érsekújvári építészmérnök a diplomamunkájában erre a területre városi parkot tervezett. Elképzeléseivel felkereste a városi hivatalt. Azt a választ kapta az illetékesektől, hogy a városrendezési terv szerint – melyet a törvény értelmében lakossági fórumon is megvitattak – beépített területként tartják számon a Vajanský utcai parcellát. Ágh Péter, a városi hivatal vezetője elmondta, készül az adásvételi szerződés. A My című hetilapnak Tomáš Pavelka tervező elmondta, már a diplomamunka bemutatásakor tájékoztatták őt a városházán arról, hogy erre a területre nem parkot terveznek. A közösségi oldalon szervezkedő csoport nem ellenzi a Baumax megnyitását, de nem tartja jó ötletnek, hogy éppen a Nyugat lakótelep és a kertváros közelében épüljön meg. Még nagyobb lesz a zaj és a por, ilyen szaküzletek többnyire a város peremén épülnek. Aggályaikat levélben is eljuttatták a városházára. A Baumax építése ellen tiltakozó csoportnak a levél megfogalmazásakor 189 tagja volt, jelenleg 539-en vannak. „Korábban sem parkot, hanem parkolóházat tervezett a város a szóban forgó területre. A város az érvényes törvények szerint járt el, ezen nem akarunk változtatni, nem foglalkoztunk a parkosításról szóló levéllel a testületi ülésen” – nyilatkozott Ágh. A tervezett beruházás összhangban van a területrendezési tervben foglaltakkal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?