Barokk (de)formációk

Egy borongós októberi délutánon a pompázatos barokk nyomait kutatta Kassán az a maroknyi lelkes városnéző, aki Milan Kolcunnal havonta egyszer útvonalat, korszakot és témát vált, hogy mindig új szemszögből vegye szemügyre Kelet-Szlovákia legnagyobb városát.

A barokk az illúziók és a végletesség korszaka volt, nagyjából a 17–18. században, az ellenreformáció korában. Hogy a reformáció felé kacsintgató eltévedt báránykáit az eredeti egyház visszahódíthassa, a gazdagság látszatát kellett keltenie. Ezért sok a kor művészetében az imitáció, a káprázat, a szemfényvesztés.

Kassán a középkori épületek egy része nem menekült meg a modernizálástól, ami adott esetben barokk díszítőelemek alkalmazását jelentette. ĺgy például a gótika tipikus eseteként elkönyvelt kassai dóm magasabbik tornya már jellegzetes barokk kacskaringókkal kicsicsázva hirdeti az Úr dicsőségét. Az emberek ízlése változott, a székesegyház nem tiltakozhatott, haladni kellett a korral. Ez az elv a Fő utca másik két templománál is érvényesült: az eredetileg gótikus ferences és a reneszánsz elemeket sem nélkülöző premontrei templomot egyaránt lehengerelte a barokk cifraság. Csigavonalak, kagylóformák, a szimmetria kedvéért elhelyezett vakablakok és sehová sem vezető ajtócskák, virágfüzérek, gyümölcsfürtök az épületek oromzatán. Belül kis oldalkápolnák a háborítatlan elmélyülés céljából. Aranyozott szobrok, freskóktól hemzsegő falfelületek. Falra festett márvány, mintha igazi lenne. A színe, a formája olyan. De a tapintása, anyaga más. Káprázat.

Lenyűgöző a pestisjárvány emlékére alkotott Immaculata-szobor is a Fő utcán. A 14 méteres oszlopon hamisítatlan barokk angyalkák és göndörödő felhőcskék fölött arany földgolyón áll Mária, akinek védenie kell a várost a pestis, tűzvész, éhínség és árvíz ellen. (A mai világban talán a háborút és terrorizmust sem ártana a katasztrófák közé besorolni.)

Memento mori! – int a barokk filozófia, emlékezz a halálra. Még üdvözülhetsz, ha megtérsz az egyház kebelébe, mely elhalmoz minden földi és túlvilági jóval. Legalábbis látszatra.

Mivel azonban a barokk a végletek közt őrlődik, a vallásos mélységek ellensúlyozásaként megjelenik a másik szlogen is: carpe diem! – élj a mának, élvezd a pillanatot. Hogy élvezhesd, paloták, fogadók épülnek. A Fekete Sas vendégfogadó, a városháza és a megyeháza, a püspöki palota és a Barkóczi-palota mind ebből a korból való, bár az emberi álhatatlanság miatt néhány ház később klasszicista elemekkel is gazdagodott. Persze ma már egyik sem palota. Könyvtár, vagy bíróság vagy más fontos intézmény van benne, hiszen hol vannak már a régi kiváltságosok, akik palotákat építhettek Kassa óvárosában? A mának éltek, napjuk rég leáldozott. (A mai kiskirályok pedig nem Kassa centrumában dicsekednek vagyonukkal.)

A belváros utcáin járva a rossz idő ellenére is elkápráztat bennünket a barokk régmúlt, hivalkodó gazdagsága. Az illúziók és csalás világa volt ez. Akárcsak a miénk. Csupán az eszközök változtak. Mintha-márványok, kacskaringók helyett ma sztárokból, bulvárhírekből és valóságshow-kból alakítjuk a szemfényvesztést. És ez sajnos nem lesz annyira maradandó, hogy néhány száz év múlva utódaink álmélkodhassanak rajta városnézés közben.