BALESET: Fának csapódott egy autóbusz Albár és Alistál között, többen megsérültek (FOTÓK)

aefaeokfoa

Súlyos közúti baleset történt Albár és Alistál között.

Csütörtökön 9 óra tájékán egy csehországi nyugdíjasokat szállító autóbusz eddig ismeretlen okokból letért az útról, majd fának csapódott a 63-as főút Albár és Alistál közötti szakaszán.

A helyszínre a rendőrökön és a tűzoltókon kívül mentőhelikoptert is riasztottak. Az eddigi információk szerint az autóbuszban összesen 52-en utaztak, közülük a balesetben hárman súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg.

A rendőrök az autóbusz 43 éves női sofőrjét alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, amelynek eredménye negatív lett.

„A dunaszerdahelyi, nagymegyeri, galántai és nagyszombati tűzoltók vonultak ki a mentéshez, Nagyszombatról a tűzoltó mentőautót is riasztották. A sérülteket három mentőautó és egy mentő helikopter szállította a közeli kórházakba” – tájékoztatta lapunkat Hodosi Tibor a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka.

Az eredetileg a nagymegyeri fürdőbe tartó nyugdíjasoknak az albári könyvtárban, az iskola épületében alakítottak ki ideiglenes menedékhelyet, ahol pszichológia segítségnyújtást is kapnak, amíg a Csehországból értük érkező buszra várakoznak.

A forgalmat jelenleg rendőrök irányítják, az autósokat Alistálnál Nyárasd felé terelik.

Galéria

(rendőrség, facebook, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?