Azt várnák, aki jön, az alkalmazkodik

Pozsony közigazgatási határától néhány kilométerre, a szlovák–magyar határ túlsó oldalán – elsősorban Rajkán, kisebb mértékben a Szigetköz más falvaiban – az elmúlt néhány évben legalább száz szlovák család vásárolt ingatlant és telepedett le. Ha innen nézzük, nem nagy szám. Ha a célterületet képező települések eredeti lélekszámát vesszük alapul, a változás számottevő. A pár éve még világvégének számító községek épülnek, szépülnek, az új lakosok felújítják a menet közben borsos árúvá avanzsált házakat. Másrészt persze magukkal hozzák a saját életformájukat, modorukat – és ez nem mindig illik bele zökkenőmentesen a sokáig változatlan helyi kisvilágba.

A kirajzás nagyjából öt éve kezdődött. Az egyéni úttörők korának gyorsan vége lett, ma már jól szervezett ingatlanügynökségek tartják kezükben a keresletet és kínálatot. Nem csak eladó lakásokat, házakat, telkeket ajánlanak – új társasházakat is építenek, kifejezetten a szlovák ügyfélkör számára, de a kiegészítő szolgáltatásokhoz éppúgy hozzátartozik a teljes hivatali ügyintézés, a hitelügyintézés magyar bankoknál, a fix árú taxiszolgálat, a szlovák mobilhálózatok lefedettsége… A fő vonzerőt természetesen a „családi házat egy pozsonyi lakás áráért” szlogen jelenti, de megfontolásra érdemes tényező a közlekedés is. Csúcsidőben Pozsony rendszerint minden irányból bedugul, a Rajka–Pozsony útvonal azonban nem frekventált, a táv 15 perc alatt bármikor kényelmesen megtehető.

Bazsó Lajos, Rajka polgármestere visszafogottan nyilatkozik az elmúlt évek tapasztalatairól. A betelepülőkkel az önkormányzat szempontjából nincs különösebb gond, igaz, anyagi plusz sem jár velük, hiszen Szlovákiában dolgoznak, itt is adóznak. Ami persze tulajdonképpen anyagi mínuszt jelent, mert a falu változatlan költségvetésből több lakos szükségleteit köteles kielégíteni. Némi feszültség abból adódik, hogy az őslakosok azt várnák, aki jön, az alkalmazkodik. Az igények minimálisak: az új szomszédok ne száguldozzanak pozsonyi tempóban a község utcáin, nyírják le a füvet az otthonaik előtt, és ahogy az faluhelyen szokás – tanuljanak meg köszönni. Kérdésünkre, hogy kiteszik-e belátható időn belül a falu határában a „Megtelt” táblát, a polgármester annyit mond: az önkormányzat nem kíván beleszólni, ki mihez kezd a saját ingatlanával, de a jövőt nem abban látják, hogy kimérnek még 100 házhelyet, és külföldieket hívnak be…

„Kis-Pozsonytól” lejjebb, a Duna két partján egyelőre nem észlehető különösebb áttelepedési hullám. A Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban is inkább csak egyedi esetekről beszélhetünk. Komáromban a jövőt befolyásolhatja az a tény, hogy Dél-Komárom önkormányzata egymillió forinttal támogatja a fiatalok első lakásvásárlását. Ez billentette a mérleget Dél-Komárom javára Tímea és párja esetében is, amikor el kellett dönteniük, Magyarországon vagy Szlovákiában rendezik be első közös otthonukat. „Párom dél-komáromi, jómagam Észak-Komáromban élek és ez is, az is benne volt a pakliban – mondja Tímea. – A lakásárak nagyjából kiegyenlítettek, de az egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás komoly érv volt.” Molnár Attila dél-komáromi városi képviselő, a tervezet kidolgozója szerint az sem kizáró tényező, ha a támogatást kérvényező pár egyik tagja sem volt korábban dél-komáromi lakos, viszont a lakás megvásárlását követően életvitelszerűen ott kell élniük, és legalább 5 évig nem adhatják el az ingatlant. Tudva, hogy a dél-komáromi ipari parkban több ezer szlovákiai munkavállaló talál megélhetést, nem kizárt, hogy ezt a támogatási formát a jövőben több szlovákiai fiatal is kihasználja majd.

Párkányban és a város környékén magyar állampolgárok is vesznek hétvégi házakat, nyaralókat, kiskerteket, van, aki lakást, falusi házat is vásárol – tömeges letelepedésről nem beszélhetünk. A Duna két partja közti élő kapcsolatot sokkal inkább a buszra szálló és a túloldali munkahely felé induló tömegek képével jellemezhetjük. (as, vkm, buch)