Azt állította, átváltja a forintját euróra – 20 ezer eurót gombolt le a csaló a gyanútlan férfiról

Azt állította, átváltja a forintját euróra – 20 ezer eurót gombolt le a gyanútlan férfitől a csaló

A csaló azt állította, kedvező árfolyam mellett váltja át a férfi forintját euróra.

Az ismeretlen gyanúsított, aki az áldozatának Péter néven mutatkozott be a telefonba, azt állította, hogy kedvezményes árfolyamon átváltja a forintját euróra. A károsult ezt követően SMS-üzenetben írta meg a csalónak a címet, ahol később találkoztak. Az autóban az áldozat 8 150 000 forintnyi készpénzt adott át a csalónak, ami körülbelül 19 700 eurónak felel meg. 

Péter ezt követően azt állította, hogy az eurót a lakásában hagyta, állítását pedig az egyik barátja is megerősítette az áldozatnak telefonon. Míg a károsult a csaló barátjával beszélt telefonon, Péter addig a pénzzel teli csomagot egy másikra cserélte, majd a lakására távozott, az euróért.

Az elkövető ezt követően már nem tért vissza a helyszínre, az áldozata pedig később rájött, hogy a táskájában mindössze 231 500 forint, tehát körülbelül 560 euró maradt.

A pozsonyi rendőrség most a nyilvánosság segítségét kéri a csaló megtalálásában. A Péterként bemutatkozó csaló 60 év körüli, erősebb testalkatú, körülbelül 180 centiméter magas. Rövid, kopaszos, ősz haja van. Elképzelhető, hogy dioptriás szemüveget visel – teszi hozzá a rendőrség.

A rendőrség kéri, aki bármilyen információval rendelkezik az alábbi képeken látható férfiról, jelezze azt az ingyenesen hívató 158-as telefonszámon, a helyi rendőrőrsön, vagy a rendőrség Facebook-oldalán, üzenetben.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?