Azonosságok, másságok négy tételben

Az Azonosságok, másságok című műsornak van témája, és a tételekhez egy kis bevezető. Oláh Attilával, a műsor koreográfusával és rendezőjével, valamint Lépes Anikóval, a műsor társrendezőjével beszélgettünk. 

Hányadik műsora ez a Csallóközinek öt év leforgása alatt?

Oláh Attila: 2014-től vezetem a Csallóközit. Volt a Brandl Ferenc-emlékműsor, ősszel az első Csallóközi gála, utána a Tánctörténeti bemutató, a Használjon volt az első egész estét betöltő műsorunk, ötödik volt az első Szerdahelyi sétatéren, hatodik az újabb Csallóközi gála, hetedik a második Szerdahelyi sétatéren, nyolcadik a Mi Erdélyünk, kilencedik a harmadik Szerdahelyi sétatéren, tizedik ismét a Csallóközi gála, tizenegyedik a negyedik Szerdahelyi sétatéren, tizenkettedik a mostani bemutató, az Azonosságok, másságok. 

Beszédes a címe.

Oláh Attila: Hosszú évek óta gondolkoztam azon, hogy olyan műsort készítsek, amelybe azoknak a nemzeteknek a táncai, zenéi kerüljenek egy csokorba, amelyek hatással voltak egymásra, de főleg a magyar kultúránkra, a táncunkra, a zenénkre. Ez a műsor tartalma, témája, ez lett a címe. Tudjuk, hogy kevés az olyan tánc, zene, amely más népek kultúrájában, a környező falvakban, tájegységekben ne fordulna elő. Mindig is jöttek-mentek a tánckultúrák, táncdivatok, és ezek hatással voltak az itt élő népekre. Ránk, magyarokra is. Ezt szerettem volna bemutatni, hogy melyek a közös pontok, és melyek a különbségek, amelyek egy-egy tájegységben vagy faluban előfordulnak. Ezek nálunk a magyar, a cigány, a román és a szlovák nemzetre érvényesek.

Milyen típusú táncokat láthatunk?

Oláh Attila: Amelyek a leggyakrabban előfordulnak a Kárpát-medencében. Csárdást, friss csárdást, forgatós és legényes táncokat. De ez a műsor négy tételből áll, ezekkel mutatjuk be, hogyan hatottak egymásra a különböző táncok, zenék. Az első tétel szászcsávási, abban van cigány, magyar, a második dél-alföldi, mivel ez nagyobb régió, a kiválasztott táncai a magyar táncok, oláhos, csárdás, friss csárdás, és van egy nagyon érdekes, ami Dél-Alföldre nagyon jellemző volt, a román, konkrétan az eleki táncok. A harmadik tétel gömöri felső-gömöri, rejdovái (sajórédei), szilicei, borzovai táncok. A negyedik tétel, a kalotaszegi nagyobb, ebben van több román tánc, ezt követi a magyar rész. A tételek között vannak bevezető, magyarázó szövegek, amelyek kicsit rávezetik a nézőt, kicsit magyarázzák neki az egyes táncok típusát, azt, hogyan jöttek létre. Erről azonban Lépes Anikó többet tud mondani, mert ő írta, és a kiváló aláfestő zenéket is ő válogatta. 

A táncról nagyon nehéz írni, az ember legföljebb az általa kiváltott érzelmeit tudja kifejezni. Mit kap a néző a narrációtól?

Lépes Anikó: A táncos tételek közötti narráció nem cselekményszálra fölfűzött szöveges rész, hanem zene és szöveg keveréke. Azért is lett a műsor alcíme, hogy Pannon zenei és táncmozaik, mivel szerettük volna hangsúlyozni, mi volt jellemző az egyes területeken. Kiválasztottuk például a dél-alföldiből egy tételben a nyenyerét. Utánanéztünk, hogyan került Európába, hogyan vándorolt Magyarországra, a másik része ennek a dél-alföldi tételnek a román zsokokról szól, a román táncok archaikusságáról. Nem tudományos szöveggel, csak kiragadva mozaikokat. Azt szerettük volna elérni, hogy a nézőben valamilyen kép alakuljon ki arról, mit fog látni, hallani. Nem az agyra akarunk hatni, inkább a szemre, a fülre.

Gondolom, emellett az érzelmekre is.

Oláh Attila: Igazából én tudatos hangulatkeltésnek nevezném. A bevezető előképe annak, amit az ember látni fog a színpadon. Hogy ez hogyan fog hatni a nézőre, arra mi is kíváncsiak vagyunk. Van egyfajta magyarázó jellege a dolognak, hogy valamennyire képben legyen a laikus néző, de nem ez volt az elsődleges és az egyetlen cél, inkább a ráhangolás a műsorra. Ami fűszerezve van remek zenékkel. Nem száraz szöveg. 

Nem rendhagyó néprajzóra lesz, hanem bevezetés egy táncos-zenés estébe.

Lépes Anikó: Találtam egy gyönyörű idézetet Kodálytól arról, milyen az a népi. Tudományosan le tudjuk írni, miért vonzódunk hozzá. Akár színpadon, akár táncházban, akár a mindennapi életben. Azért, mert van benne egy olyan kötődés, hogy ha azt látjuk vagy megérezzük, mintha otthon lennénk. Mint egy elveszett paradicsomban. De van egy megfoghatatlan érzelmi kötelékünk hozzá. Ahhoz az egységhez, ahhoz a közösséghez, ahhoz az összetartó erőhöz, amelynek művészi formája van, mégis olyan közeli. Emberközeli.

Ezt közvetíti, sugallja a Csallóközi minden egyes műsora.

Lépes Anikó: Egy ideig külföldön dolgoztam, és amikor hazajöttem, megnéztem az együttes pár föllépését. Nagyon megfogott az az erő, amely a Csallóköziben van. Úgy vélem, a folklórnak nagyon nagy hozadéka a közösségteremtés és az önkifejezés. Ez meg is nyilvánul az egyes szövegekben is, hogy még mindig vannak olyan értékei, amelyeket tudunk használni, és használunk is, még ha nem is tudatosan. Ez a fajta erő sok együttesben megvan. A Borostyán Táncműhely is ezzel a filozófiával működik, a fülekiek, Varga Norberték, nem beszélve a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttesről, Kupec Mihályékról, akik már úgy is titulálják magukat, hogy Ilosvai család. Ezt az erőt lehet nem öncélúan éltetni, hanem valóban éltetni.

Főleg, hogy mindegyiknek van gyerekegyüttese, ifjúsági csoportja. Rájöttek az együttesek, hogy csak úgy lehet hosszú időn keresztül működni, ha van utánpótlás.

Lépes Anikó: Én nagyon becsülöm a Csallóközit, azt, ahogyan Attila az elmúlt hat év alatt fölépített egy táncakadémiát. Korcsoportokat tud verbuválni, az óvodásokkal kezdi, gyerekekkel foglalkozik. Ehhez hihetetlen erő kell, meg rengeteg munka. Gyerekekkel foglalkozni nem csak abból a célból, hogy a Csallóközinek legyen utánpótlása. A gyerekek találnak valamit a néptáncban, a közösségben, ami megfogja őket. Ez a közösség összetartó ereje. Ráadásul értő, érző közönséget is nevelünk a táncművészetnek.