Azonosságok, másságok – egy félidő a Csallóközivel

Egyrészt, mert nagyjából egyforma színvonalon éltek a családok (igen, volt néhány kivétel, akinek valamivel több jutott mindenből, mint az átlagnak – például volt autójuk, külföldön nyaraltak; de elég sok olyan család is volt, ahol annyi sem jutott egy főre, mint az átlagnak), másrészt a mai napig a fülemben cseng a mondóka, irigy kutya, bújj a lukba… – nem folytatom, aki ismeri, annak nem kell, aki nem ismeri, forduljon bizalommal szüleihez, nagyszüleihez. Szombatig nem is irigykedtem senkire, ettől az érzéstől nem jutott volna nekem se több (a jóból), se kevesebb (a rosszból). Szombaton viszont tetőtől talpig besárgultam. Maga a sárga irigység festette be egész testemet. Irigyeltem a dunaszerdahelyieket (két okból: van egy isteni együttesük és mivel helyben vannak, végignézhetik a műsorát), valamint azokat, akik autón érkeztek (nem kellett tömegközlekedniük, hazaindulniuk az utolsó vonattal, amelyik kilenc előtt indul Pozsonyba, nesze neked, fővárosi lakos).

Mert: tudtam, hogy nagyon jó előadásra megyek, hogy olyan műsorral rukkol elő a Csallóközi, amilyent tőle még nem láttam. Hogy a 65 éves (azaz bőven nyugdíjas korú) csapat fiatalos lendülettel táncol, alaposan fölkészül a bemutatóra. És lőn. Nem elég, hogy remekül táncolnak, ha éppen úgy adódna, letáncolnának a színpadról még tán huszonéveseket is, kiválóan énekelnek, olyan előadást produkálnak, merre méltán büszke lehet nemcsak a Csallóköz fővárosa, hanem az egész Csallóköz. 

Az Azonosságok, másságok táncban összehasonlít, szembe állít (a szó pozitív értelmében, persze), az „összekötő szöveg”, de nevezhetjük akár bevezetőnek is egy-egy részhez pedig nem kizárólag bevezetés a táncokba, hanem az emberi kapcsolatokba is, ránk szól, vegyük figyelembe, hogy ha mi jók vagyunk a szomszédainkhoz, azok sem tekintenek ránk ellenségként, hogy mi magunk is alakulunk, változunk a jó szomszédi kapcsolatokban, hogy inspirálódni a szomszédainktól nem szégyen, sokkal inkább azt mutatja, nyitottak vagyunk. S ha nyitottak vagyunk, nemcsak kapunk, hanem adunk is. És így változik, csiszolódik, módosul minden szomszéd nemzet kultúrája. Nyilván ennél sokkal több gondolatot ébresztett a Csallóközi teljes előadása, nem véletlen, hogy abszolút telt ház volt (ezért is akadozott a jegyosztás, ezért is csúszott több mint fél órát a kezdés, amit a vasúttársaság nem vesz figyelembe:), és biztos vagyok benne, hogy a közönség állva tapsolt, a csapat pedig megismételte a záróképet. Bennem a műsor él, a fél műsor, amelyet, amint lehet, biztosan végignézek. Mivel, mint ez ideig minden egyes műsor, az Azonosságok, másságok is újat, mást adott, mint az előzőek, Oláh Attila ismét azt bizonyította, egyre tovább, egyre feljebb halad a koreográfiáival, a rendezéseivel. És mögötte áll, vele dolgozik a 140 tagúvá duzzadt táncegyüttes.