Az ügyész kezében Dubovský sorsa

Nagyrőce |

<p>Továbbra is keresi a rendőrség Dubovský Lászlót, Tornalja polgármesterét. A rendőrség kérte az ügyészséget, adjanak ki elfogatóparancsot Dubovský ellen.</p>

(A hírügynökségi jelentést saját tudósításra cseréltük.)

Már nem csak előállítani akarják a kedd reggel óta bujkáló tornaljai polgármestert, Dubovský Lászlót, szerda déltől országos körözést adtak ki ellene.

Mivel Dubovský kedden reggel nem jelent meg a nyomozók által elrendelt kihallgatására a Nagyrőcei Járási Rendőr-kapitányságon,  emiatt elő akarták állítani a rendőrök. A legfrissebb értesülések szerint július 13-án két rendőr kereste fel kora reggel otthonában a polgármestert, aki készségesen velük is tartott, a városi hivatalba mentek együtt, ott viszont Dubovský kizárta az épületből a rendőröket és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Úgy tudjuk, kedden csupán az ügyében a nyomozást vezető ügyész akart vele néhány dolgot tisztázni, előzetes letartóztatásáról ekkor még nem volt szó hivatalosan. Ha elővezették volna, akkor is legkevesebb negyvennyolc órán belül születhetett volna döntés az előzetes letartóztatásáról.

A rendőrök kedden egész nap és szerdán délelőtt állandó lakhelyén és a városi hivatalban Tornalja első emberét, de nem sikerült előállítaniuk, ezt Branislav Valaštek nagyrőcei járási rendőrkapitány is megerősítette lapunknak. „Mivel nem sikerült előállítani Dubovskýt, július 14-én elrendeltük az országos körözését. Ez azt jelenti, az országban minden járőr parancsba kapta a keresett személy felkutatását. Az ügyészségnél kezdeményeztük az elfogatási parancs kiadatását és a körözött személy vizsgálati fogságba való vételét, erről akár egy órán belül is de legfeljebb negyvennyolc órán belül döntés születik.“- mondta el Branislav Valaštek nagyrőcei járási rendőrkapitány. Az sem kizárt, hogy bizonyos idő eltelte után a bujkáló polgármester ellen nemzetközi elfogató parancsot adnak ki.

Tegnap a Besztercebányai Kerületi Bíróság szóvivője, Nina Spurná is megerősítette, kedden még nem érkezett ügyészségi javaslat Dubovský előzetes letartóztatásáról az illetékes bírósághoz. Dubovský ellen hivatali jogkörrel való visszaélés és hűtlen kezelés miatt folyik eljárás, több feljelentés is érkezett rá ilyen ügyekben. A Nagyrőcei Járásbíróságon júniusban tartották az utolsó tárgyalást, a következőt szeptemberre napolták el.

Dubovský László ellen korábban már született egy elmarasztaló ítélet hivatali jogkörrel való visszaélés miatt, a polgármester tiltakozott az ügyészségi utasítás ellen, így az további bizonyítási eljárásra került. Tavaly november végén a polgármester bár hivatalosan egészségi okokra hivatkozva mondott le posztjáról a Nagyrőcei Járási Ügyészségen, valószínűleg a lemondásában szerepet játszhatott az ellene indult bizonyítási eljárás előrehaladott állapota is.  Lemondása után az idei időközi  választásokon ismét jelöltette magát Dubovský, amit meg is nyert, igaz, már nem akkora fölénnyel, mint korábbi jelöléseikor.

A kihallgatáson való részvétel megtagadása, az őt előállítani akaró rendőröknek a hivatalból való kizárása, az előállítás utáni szökés és, az ismeretlen helyre való távozás a rendőrség félrevezetésének és a nyomozás hátráltatásának minősülhet, ami súlyosbító körülmény lehet a polgármester ellen indított bírósági eljárás szeptemberi folytatásakor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?