Az értékmentés az élete

A kíváncsiság a munkája során folyamatosan ott lapult benne, így sorra igyekezett kideríteni az egyes darabok történetét. Később pedig már a tárgyaknál is „beszédesebb“ iratokat, egyenesen a papírra írt szavakat kutatta.

Először nagyjából 15 éve kezdtem el gyűjteni az iratokat, melyek a településhez és a környékhez kapcsolódnak. Itt kerültek képbe az egyházi dokumentumok, melyeken megtaláltam őseim neveit is. Ekkor váltak még közelebbivé, személyesebbé a poros papírlapok. Amikor már tudatosan kezdtem el gyűjteni a szóbeli, írásbeli és tárgyi adatokat, az 2010 körül volt. Ebből az évből valók a legrégebbi feljegyzéseim.

– emlékszik vissza Varga Szilárd. Miután megtalálta a régi jegyzőkönyvekben és iratokban ősei nevét, sokkal mélyebben beleásta magát a keresésbe, már-már küldetésének tekintette a helység történelmének felkutatását és csokorba gyűjtését. Egyre többet és többet akart megtudni családtagjairól és tevékenységükről. Többek között megtudta róluk azt is, hogy szinte minden időben jelen voltak a helyi egyház vezetésében.

Ahogy a gyülekezetről minél többet megtudok, annál több információt kapok a családom történetéről is. Bízom benne, hogy a következő nemzedék is talál majd valami érdekeset a jelenkori egyházközség életéről, amit szívesen megörökítene. A saját gyűjtésemmel is igyekszem megkönnyíteni későbbi munkájukat. 

– teszi hozzá.

Az évek során mindig akadt segítsége

A régmúlt kincseihez való hozzáféréshez azonban mindig segítség kell, amiből számára nem volt hiány. Szerencsére mindig talált olyan támogatókat, akik szívesen megosztották vele történeteiket, tapasztalataikat.

Egy ilyen gyűjtés során a legfontosabbak a szakmai tanácsok és a források, melyeknek nagy részét helyben kutattam fel. A legtöbben segítettek és rendelkezésemre bocsátották féltve őrzött ereklyéiket.

– magyarázza Varga Szilárd. Voltak olyanok is viszont, akik nem segítettek neki és nyíltan meg is mondták, hogy felesleges, amit csinál.

Szakállas a magyarok alatt

A gyűjtések célja nem az volt, hogy könyvet, illetve könyveket írjon belőlük, mégis úgy alakult, hogy az általa felkutatott dokumentumok, tárgyi emlékek történeteiből könyvek születtek. Első kötete, a Szakállas a magyarok alatt a körülbelül 1938-1945 közötti időszakot öleli fel és főleg helyi visszaemlékezésekre hagyatkozik a gyülekezet és a falu történelméből. Összefoglalja, hogy milyen fontosabb események történtek a faluban akkoriban és hogy hogyan éltek a helyi, egyszerű emberek. Akikkel beszélgetett és meghallgatta a történeteiket, nem csak az egyházközségről meséltek neki, hanem otthoni hétköznapjaikról is, így a könyv nem teológiai szemszögből mutatja be az egyházközséget, hanem inkább világi perspektívából közelít.

A célom az volt, hogy minél több történet fennmaradjon akkor is, ha az eredeti iratok, tárgyak már rég megsemmisülnek, hogy legyen egy hiteles forrásunk, amiből még információt szerezhetünk róluk, azaz magunkról. Egy-egy padláson talált fénykép szereplőit például még felismerhetik az idősebbek, ha van, aki elviszi hozzájuk és megkérdezi őket. Ha az albumban őrizgetjük a képeinket, akkor csak ismeretlen emberek maradnak, majd az évek múltán egyenesen a szemétbe kerülnek, mondván, minek őrizgessem, ha úgysem tudom, ki van rajta alapon. Ezért annyira fontos a tudás, amit összegyűjtünk, történeteink felkutatása és továbbadása.

– mondja elhivatottan Varga Szilárd.

Apácaszakállas felszabadítását felnőttként megélő visszaemlékező már sajnos nincs az élők sorában, de az akkori gyerekek – a mai legidősebb korosztály – emlékeiben még élnek és ma is jelen vannak az emlékek a „magyarok bejöveteléről”.

– egészíti ki Kovács Béla 1938-as, a felszabadításról szóló visszaemlékezést.

1938-ban, amikor bejöttek a magyarok, a rádiókban is mondták, hogy visszacsatoltak minket Magyarországhoz. Amikor egyszer az iskolában ültünk, nagy búgással jött egy repülőgép, mi meg az óra alatt kifutottunk az iskolából. A gépből rengeteg röplapot szórtak ki. A lapon átlóban volt egy piros-fehér-zöld sáv. Rá volt írva, hogy felszabadultunk.

– emlékszik Kovács Béla.

Följegyezve

Második, Följegyezve című könyve, kizárólag írásos, valamint tárgyi forrásokon alapszik és az apácaszakállasi gyülekezet történetét mutatja be a vélt kezdetektől egészen 1945-ig. 

Az egyházközség egy több lábon álló közösség volt, mely szinte az élet minden szakaszában kiszolgálta tagjait. Saját lelkészt és tanítót tartott, iskolát működtetett, mely a korszak végére fejlődött és bővült is, azonban az 1940-es évek második felében elvette az államhatalom. A korszakra jellemző, hogy egyfajta népegyházként működött a gyülekezet, vagyis a megszületett gyerekeket automatikusan megkeresztelték, a gyülekezeti iskolában tanultak, a templomban konfirmáltak, majd házasságot kötöttek, és az egyház saját temetőjében temették el halottaikat. Ebből is látszik, hogy a nép „ott volt” a gyülekezet életében, többségében részt vettek az alkalmakon, együttműködött az ember az egyházzal. A korszak végére kezd különválni az emberek élete szent és profán „részekre”.

- foglalja össze röviden a gyülekezet életét könyvének konklúziójában.

Megőrizni a jelent a jövő számára

Amit ma tudunk, az csak egy kis szeletkéje annak, ami korábban volt. Varga Szilárd most is folyamatosan gyűjt, ma is keresi a múlt tárgyi emlékeinek nyomait és járja a falu lakosait, fiatalokat, idősebbeket egyaránt, türelmesen végighallgatva a helyiek anekdotáit. Szeretne még továbbra is foglalkozni a református egyházközség 1945 utáni történetével, hiszen itt is szépen gyűlnek már az anyagok, de sok kérdésre viszont még mindig keresi a választ.