<p>Az 1965-ös nagy dunai árvízre emlékeztek Izsán a település újjáépítését segítő Trencséni, Uherské Hradište-i és Šumperki járás, valamint az árvíz elől menekülő izsaikat elsőként befogadó Szentpéter képviselőivel.</p>
Az 1965-ös dunai árvízre emlékeztek
A falunap keretében megtartott megemlékezésen részt vett Izsa két testvértelepülése, Almásfüzítő és Murony (ez utóbbival szombaton írták alá a szerződést), továbbá Gyermely és Oroszlány küldöttsége is.
Domin István polgármester úgy fogalmazott, bár szomorú eseményre emlékeznek, egyben a község újjászületését is ünneplik. A Duna 1965. június 15-én szakította át a gátat Pat és Zsitvatő között, és gyorsan elérte Izsát is. Pár nap alatt 283 család vált hajléktalanná és 267 ház rongálódott meg, illetve vált lakhatatlanná. A június 17-i csicsói gátszakadás után Izsán a víz szintje már nem emelkedett, de a falu így is egy hónapon át volt körülzárva a vízzel. A mentési munkálatokban a csehszlovák és a magyar hadsereg egységei is részt vettek. „Ha az akkori eseményekből tanulságot kellene leszűrni, akkor azt a példaértékű összefogást kell kiemelni, amit a bajban mutattak elődeink. Képesek voltak összefogni, egymást segíteni tekintet nélkül a nemzetiségre, a bőrszínre vagy a politikai hovatartozásra” – fogalmazott a polgármester. A résztvevők megkoszorúzták az árvízi emlékművet, amelynek három égbe mutató oszlopa azt a három járást jelképezi, amely a község újjáépítését segítette. A korabeli árvízi képekből – amelyeket a lakosoktól gyűjtöttek össze – kiállítás nyílt a faluházban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.