Autós üldözésben halt meg egy 17 éves fiú

Garamszentbenedek |

<p>Autós üldözés során halt meg a 17 éves Tomáš a zsarnócai járásbeli Garamszentbenedek (Hronský Beňadik) mellett, szombatról vasárnapra virradóra, röviddel éjfél után.</p>

A fiú egy Seat Leon típusú gépkocsiban utazott. Az autóra és a sofőrjére, a 19 éves Michalra az egyik kereszteződésben várakozó rendőrök figyeltek fel, az illetőt ugyanis korábban már többször is eltiltották az autóvezetéstől.  A rendőrautó követni kezdte a Seatot, majd pár méter után a sziréna bekapcsolásával próbálták megállítani, sikertelenül, a sofőr ugyanis gázt adott. A rendőrök üldözőbe vették őket, figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe és az autóra is. A sofőr menekülés közben egy kockázatos előzési manővert is végrehajtott, melynek során veszélyeztette a szembejövő gépkocsi utasait. Végül a Seat Garamszentbenedek Peszér településrészén, a vasúti átkelő után karambolozott.  Az autóban a sofőrön kívül egy 16 éves lány, és két tizenéves fiú is utazott, közülük a 17 éves Tomáš a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrök gyorsmentőt hívtak, és megpróbálták a fiút újraéleszteni, sikertelenül.  A Denník N információi szerint a fiút a rendőrök meglőtték. Hogy a halálát a lövés, vagy a baleset során szerzett sérülései okozták, esetleg a kettő együttesen, a boncolás után derül ki. Az esetet  a belügyminisztériumi felügyelőség is vizsgálja. (SITA, TASR, dennikn.sk)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?