A sofőr szervezetében több mint három ezrelék alkoholt találtak.
BALESET: Átrepült a körforgalmon, betonkerítés állította meg a részeg sofőrt (FOTÓK)
A közlekedési baleset október 27-én, csütörtökön este nyolc óra előtt történt Pozsony negyedik kerületében.
„Az eddigi információk szerint a BMW X6 típusú személygépjármű 51 éves sofőrje a Pozsonyi utcán haladva beleütközött az ott található körforgalomba, és átrepült rajta, majd egy betonkerítésnek csapódott“ – tájékoztatnak a rendőrök Facebook-oldalukon.
„A sofőr szervezetében 1,53 mg/l alkoholt mértek, ami 3,19 ezreléket – orvosi szempontból súlyos alkoholmérgezést jelent” – magyarázza a rendőrség.
A sofőrt azonnal őrizetbe vették, és a rendőrkapitányságra kísérték. Az 51 éves pozsonyi Petr M. ellen függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt indult eljárás.
(aktuality.sk, cszs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.