<p>Párkány. A VII. Őszi Írófesztiválon, Párkányban adták át az Arany Opus díjat. Az idei elismerést Szászi Zoltán, lapunk munkatársa vehette át.</p>
Átadták az Arany Opus díjat
GULYÁS ZSUZSANNA
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus díj címmel hirdeti meg azt a szépirodalmi pályázatot, amelyen szlovákiai magyar szerzők vehetnek részt. A díj a több éven át sikeresen meghirdetett „Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat” folytatása. A pályázat címének megváltoztatásával a SZMÍT az általa megjelentetett Opus irodalmi folyóirat és a díj kapcsolatát kívánta erősíteni. A pályázatra benyújtott szépirodalmi alkotásokat neves irodalmárokból álló zsűri bírálja el. A bírálóbizottság (Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, Tóth László József Attila-díjas költő és Duba Gyula József Attila-díjas író) választása a Szépp Róza jeligével beérkezett pályaműre esett. Írója Szászi Zoltán, lapunk munkatársa, publicista, költő, Zimankó és a Város Szíve című második regénye a napokban jelent meg. A Szépp Róza egy mesés kis faluba kalauzolja el az olvasót, melynek lakói egy csodaforrásnak köszönhetően egészségesen és boldogan élnek, ám egy titokzatos geológus és egy hirtelen támadt vihar miatt megtörik az idill, és Szépp Róza élete is fordulatot vesz. A díjátadón a közönség a babonás szépségű kocsmároslány történetét Meleg Vilmos nagyváradi színművész tolmácsolásában hallhatta.
„Örvendetes, hogy sok pályamű érkezik, melyeket a honlapon olvashatóvá tudunk tenni. Az irodalom népszerűsítésének ezen formája sikeresnek tűnik. Sokan olvassák ezeket a műveket. Ezt bizonyítja az is, hogy van egy olvasói különdíjunk is” – fogalmazott köszöntőjében Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke. A szavazatok alapján az olvasói különdíjat Illés Sándor kapta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.