Arányosan osztották el a funkciókat Gútán

Gúta |

<p>December 20-án tette le hivatali esküjét a város régiúj polgármestere, Horváth Árpád, valamint a 19 megválasztott képviselő. A testületben minimális többségben, tízen lesznek az MKP-sok, a többiek függetlenek.</p>

Az alakuló testületi ülésen Horváth Árpád megnevezte helyettesét, az elkövetkező négy évben az alpolgármesteri tisztséget az MKP-s Samu Beáta tölti be. Megválasztották a képviselők a héttagú tanácsot, amelybe az alpolgármester mellett – aki hivatalából kifolyólag tagja ennek a szervnek – három MKP-s és három független képviselő került. Az előző időszakhoz képest 8-ról 9-re növekedett a szakbizottságok száma: az új bizottság a környezetvédelemmel, valamint az ár- és belvízvédelemmel foglalkozik majd. Létrehozását az indokolta, hogy idén Gútán komoly gondokat okozott az ár- és belvíz, ezért a megelőzéssel kiemelten szeretnének foglalkozni. Korábban a környezetvédelem az építésügyi bizottsághoz tartozott. „A bizottsági elnöki posztok elosztásánál figyelembe vettük a választási eredményeket, a kilenc szakbizottságból ötöt MKP-s, négyet független képviselő irányít – mondta Horváth Árpád. – Az egyes bizottságok taglétszáma hét és kilenc között van.” A képviselők jóváhagyták a polgármester fizetését, a minimálisan megszabott összeget 25 százalékkal növelték.

Gútán még a leköszönő testület elfogadta a jövő évi költségvetés keretszámait, így nem kell provizóriummal kezdeniük az évet. A rövid- és hosszú távú beruházásokról viszont már az új testület dönt, a legközelebbi ülés összehívását január végén tervezi a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?