Annácska szülei közül választják ki a donort

Lekér. Budapesten néhány héttel ezelőtt az ötéves Menyhei Annácska megmaradt fél veséjén található rést összeforrasztották, amivel egy időre működőképessé tették ezt a fontos szervet.

Menyhei Hedvigtől, az édesanyától megtudtuk, hogy a kislány – aki a Wilms-tumor miatt kétévesen már fél veséjét elvesztette – hazatért a budapesti Gyermek Onkológiai Intézetből.

Sajnos, kortársaihoz hasonlóan őt sem kerülték el az őszi megfázásos megbetegedések, jelenleg mellhártyagyulladással küszködik. „A műtét során különleges svéd folyadék bevezetésével sikerült az orvosoknak beforrasztaniuk azt a lyukat, amely miatt a kislány vizelete nem távozott a testéből. Azt is közölték velünk, hogy a megmaradt fél vesét megmenteni már nem tudják, csak a működőképességét hosszabbítják meg” – tájékoztatott a kislány húszéves édesanyja, aki kedden a kisebbik fiát, Norbertet viszi sérvműtétre a fővárosba. Annácska magyarországi műtétje minden összegyűlt pénzt felemésztett, a beavatkozás költségeit, 165 ezer 311 forintot egy besztercebányai vállalkozó adományából és az Új Szó olvasóitól kapott támogatásból fedezték. A nagymama, Laki Anna kiutazása hat és fél ezer forintba került. Amikor a műtét idejére a szülők is meglátogatták Annát, további huszonnégyezer forintot szállásra, hétezret vonatjegyre költöttek a nagy nehezen összekuporgatott pénzből.

„Szerencsénkre, a kislány műtétet követő megfigyelését egy pozsonyi veseszakértő vállalta. Nagyon hálásak vagyunk ezért, mert hát a pénzünk elfogyott” – tette hozzá keserűen az édesanya. Hedvignél és férjénél idén decemberben Pozsonyban végzik el azokat a kivizsgálásokat, amelyekből kiderül, melyik szülő lehetne megfelelőbb donor, az előbb-utóbb elkerülhetetlen veseátültetéshez. Az édesanyával a 0904/158 174-es telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot, szívesen fogadnak el ruhákat is az ötéves kislány számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?