Régió

Analóg képek a digitális világban

Dunaszerdahely | A fotózás fénykorába csöppenhet vissza az, aki megtekinti a ?RAW? csoport Ezüstkor 2020 című bemutatkozó kiállítását a Vermes-villában. Tizenkét alkotó képeit tartalmazza a pénteken megnyílt tárlat.
Kiss Bartalos Éva

2020. február 17. 16:38

ezüstkor

Egyebek mellett sötétkamra segítségével, nedves kollódiumos eljárással készült fényképeket, valamint zselatinos ezüstfotókat és színezett cianotípiákat is találunk a kiállítás képei között. Szakáll Mária festőművész rámutatott, hogy a raw egyik jelentése a nyers, megmunkálatlan, természetes.

„A digitális fotózás korszakában, amikor pillanatok alatt varázsolhatunk különböző hangulatú fényképeket, a csoport tagjai visszatérnek a fényképezés hőskorához, ezüstkorához. A legrégibb, legegyszerűbb archaikus módszerekhez“ – mondta bevezetőjében Szakáll Mária hozzátéve, hogy az alkotók régi technológiákat alkalmazva vetítik elénk korunk témáit.

A festőművész Gellér Juditot, a kiállítás konzulensét idézve azt mondta, az archaikus analóg technikák használata köti össze a tizenkét alkotót.

„Egy eltűnőfélben lévő technológia sajátos világában jelenítik meg a modern témákat. Egyszerre csatlakoznak a fotográfiai tradíciókhoz és a kortárs diskurzushoz” – folytatta a Szakáll Mária.

A kiállítók között Kiss Gábor Gibbó az egyetlen szlovákiai magyar, akinek a 19. században használt nedves kollódiumos eljárással készült alkotásai, tájképek és portrék is színesítik a kiállítást.

ezüstkor

Szakáll Mária azt is hangsúlyozta, hogy nosztalgikus élmény volt elmerülni az analóg fotográfia világában, de a fiatalabb, digitális korban felnőtt generáció tagjai számára is emlékezetes lehet a tárlat. A klasszikus technikákkal egy-egy hétköznapi tárgyat, jelenetet is művészivé varázsolnak. A havas tájképek melegséget árasztanak, az olykor elmosódott kontrasztok pedig mélységet adnak a képeknek. A kiállítás március 6-ig tekinthető meg a Vermes-villa négy kiállítótermében.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Jön a gazdasági elsősegély, fellélegezhet az ország?

Miroslav Hlivák

Pozitív lett a Közbeszerzési Hivatal elnökének koronavírustesztje

Ford

Az ülésszellőztető ventilátorok kiszűrik a levegőből a vírusokat

Fejes Éva

Én semmi egyebet nem teszek, csak igyekszem segíteni

Milyen szénhidrátokat fogyasszunk az otthonlét alatt?

Milyen szénhidrátokat fogyasszunk az otthonlét alatt?

mobil

Ezek a legkelendőbb telefonok Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.