Aki elég büntetést rótt ki, hamarabb hazamehet

Komárom |

<p>Igen furcsa elektronikus körlevelet küldött hétfőn beosztottainak a komáromi adóhivatal osztályvezetője, Eva Klíčová.</p>

A szerkesztőségünk birtokába jutott levélben egyebek mellett a következő áll: „Mint azt már februárban jeleztem, a forró napokon a korábbi hazamenetel feltétele a kirótt szankciók száma. Azok, akik nem állítottak ki legalább 100 határozatot, nem kapnak engedélyt a távozásra.” Az osztályvezető tippet is ad, hogyan javíthatnának helyzetükön a beosztottak: szankciók kiszabásával a jövedelemadó-előlegek terén, ahol „egy adóalany részére minimális változtatással akár 12 határozat is kiadható”. A mási lehetőség, hogy reggel 6 órára érkezzenek a munkahelyre, szellőztessék ki az irodát, és 14 óráig dolgozzák le a napi kötelező óraszámot. Utasításait Klíčová két nappal később újabb körlevélben erősítette meg. Hozzátéve, aki télen megbízhatóan szankcionált, az most a munkaadó engedélyével korábban mehet haza.

Szerettük volna megkérdezni az osztályvezetőt, hogy felsőbb utasításra, vagy saját ötlettől vezérelve kötötte-e a kiállított büntetőrendelkezések számához az alkalmazottak hazaengedését, de nem nyilatkozott. Csupán annyit mondott, hogy ez egy belső levél, és nem tarozik a sajtónyilvánosságra. A Nyitrai Adóhivatal igazgatója – ehhez a hivatalhoz tartozik ugyanis a komáromi kirendeltség – sem nyilatkozott az ügyben, felettes szervükhöz, a központi adó- és vámhivatalhoz irányított bennünket. Három kérdést tettünk fel Patrícia Macíková szóvivőnek: 1. Bevett gyakorlatnak számít-e az adóhivatalokban, hogy a forró napokon a munkahelyről való korábbi távozást a kirótt szankciók számától teszik függővé? 2. Ha nem, lesz-e valamilyen következménye Eva Klíčová magatartásának? 3. Milyen előírások érvényesek a munkahivatalokban a forró napokon? Az első két kérdésünkre nem kaptunk választ. A harmadikkal kapcsolatban a szóvivő kifejtette: a pénzügyőrség a közegészség védelméről szóló 355/2007-es jogszabály idevágó paragrafusaival és az egészségügyi minisztérium 544/2007-es közleményével összhangban forróságban köteles belső rendelettel szabályozni a napirendet. Ez azokra a munkahelyekre vonatkozik, ahol nincs klímaberendezés. A központi adó- és vámhivatal ugyanakkor arra is ügyel, hogy zökkenőmentes legyen az ügyfélszolgálat. Az alkalmazottak elengedéséhez – a belső rendelet alapján – a felettes jóváhagyására van szükség. A vezető beosztású alkalmazottak kötelesek operatív módon megszervezni a munkát, úgy, hogy ne legyen fennakadás a hivatal működésében, és a törvényes határidők is be legyenek tartva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?