Akadozik a pozsonyi főpályaudvar felújítása

Pozsony |

<p>Késik a főpályaudvar felújítása, az önkormányzat szerződésbontásról tárgyalna a befektetővel &ndash; írta a TASR hírportál. Az ezzel kapcsolatos anyagról csütörtöki ülésén tárgyal a főváros képviselő-testülete.</p><div>&nbsp;</div>

A főpályaudvar felújítását a Transprojekt vállalat végzi. A terv szerint utakat, kereszteződéseket és föld alatti villamosvágányokat is építenek az állomáson, felújítják az állomás épületét. Az épületet 2016 végéig kell átadni. A jövőbeni adásvételről még Andrej Ďurkovský volt polgármester kötött szerződést a céggel. A Transprojekt 22 000 négyzetméternyi területet kap a várostól az építkezésért, a helyszínre tervezett bevásárlóközpontból térítik az állomás átépítését.

A befektetés értéke a telek vételárának másik fele, az első részt – 365 000 eurót – már átutalta a vállalat a város számlájára. A város képviselő-testülete legutóbb tavaly ősszel foglalkozott az átépítéssel, amikor a befektető több időt kért a munka elvégzésére. A képviselők az önkormányzati választások előtt nem szavaztak az egyéves halasztást lehetővé tevő szerződéskiegészítésről. Ivo Nesrovnal, Pozsony polgármestere képviselőként többször javasolta a szerződésbontást. Igor Ballo, a Transprojekt ügyvezetője a jogi következményekre figyelmeztette a város vezetését.

A város által készíttetett szakértői vélemény szerint a kivitelezőnek tavaly júniusban munkához kellett volna látni ahhoz, hogy időben befejeződjön az állomás átépítése. A Transprojekt megkérdőjelezte a dokumentumot. A hírügynökség szerint Ballo év elején levélben jelezte a polgármesternek, hogy készek azonnal elkezdeni a munkát. A vállalat azt kéri a várostól, adja át az ingatlanokat és tárgyaljon a határidő meghosszabbításáról. Nesrovnal szerint ezek általános kijelentések. Ha a cég bizonyítja, hogy felkészült, folytatódnak a tárgyalások.

Sok utas panaszkodik a főállomásra, főleg azt kifogásolják, hogy a 19. századi épület nem felel meg a mai kor követelményeinek. (TASR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?