Ahány község, város, annyiféle tarifa

Pozsony/Galánta/Kassa/Komárom/Párkány. Jelentősen drágul a szlovák fővárosban átmenetileg vagy tartósan elők számára a hulladék-elszállítás. A múlt évben az egy évre és egy személyre számított szemétdíj 823 korona volt.

Pozsony/Galánta/Kassa/Komárom/Párkány. Jelentősen drágul a szlovák fővárosban átmenetileg vagy tartósan elők számára a hulladék-elszállítás. A múlt évben az egy évre és egy személyre számított szemétdíj 823 korona volt. Az új évtől az 1100 literes, főként lakótelepeken használt konténerek kiürítése 19 százalékkal drágul, a zöldövezetben használatos 110 és 220 literes kukák ürítése pedig 5 százalékkal kerül többe. Nyitra lakóinak évente és személyenként 360 koronát kell fizetniük. A jogi személyek és vállalkozók számára az éves szemételhordási díjat 443 koronában határozta meg a városi önkormányzat. Az iskolák esetében a szemétdíj 537, a kórházak esetében pedig 743 korona. Besztercebányán és Trencsénben a tömbházban és családi házakban élőktől egységesen fejenként 500 koronát kérnek el évente. Ötszáz koronát fizetnek majd a rozsnyóiak is, a 15 évnél fiatalabb gyermekek, tanulók és a 70 évnél idősebb személyek 50 százalékos kedvezményt kapnak. A vállalkozók és vállalatok esetében a szemétszállítási illeték a végzett tevékenységtől függően 400–1200 korona között mozog.

A Galántai járásban lévő Diószegen április elsejétől tervezik a válogatott hulladékgyűjtés bevezetését. Külön-külön konténerbe gyűjtik majd a papírt, az üveget, a vasat és a műanyagokat. Ezek gyűjtésére és elszállítására az önkormányzat egy magánvállalattal köt szerződést, amely szavatolja a z osztályozott hulladék célszerű felhasználását. A többi háztartási hulladékot az eddigi gyakorlathoz hasonlóan a tárnoki hulladékgyűjtőbe szállítják. A helyi képviselő-testületek döntése értelmében Vágsellyén a tömbházakban élőknek évente személyenként 240, a családi házakban lakóknak személyenként 300 korona hulladék-elszállítási díjat kell fizetniük. Galántán ugyanezért 330, illetve 350 koronát kell személyenként fizetni. Diószegen személyenként egységesen évi 250 koronát, az 1600 lakosú Zsigárdon 150 koronát kell fizetni. A 900 lakosú Vághosszúfaluban személyenként évi 100 koronás hulladékelszállítási díjat szavazott meg a képviselő-testület, de valószínű, hogy ezen felül – éppúgy mint eddig – minden egyes kiürített kuka után további 10 korona szállítási díjat számláz a községi hivatal.

Kassán a szemét éves elszállítási díja 200 koronáról januártól személyenként 650 koronára emelkedett, a családi házak lakói pedig választhattak az éves illetékfizetés, és a mennyiség szerinti díjszabás között. Az eredeti terv 850 koronás szemétdíjjal számolt, ám a közvélemény nyomására a képviselő-testület kénytelen volt barátságosabb árkalkulációt kidolgozni. A csökkentett nyereség miatt azonban könyörtelenek lesznek a nemfizetőkkel szemben, továbbá a tervezettnél ritkábban fogják fertőtleníteni a konténereket, megspórolva egy ehhez szükséges speciális berendezést.

Komáromban a természetes személyek – életkortól függetlenül – fejenként 420 korona szemétdíjat fizetnek, szemben a tavalyi 250 koronával. Az összeg, amelyet két részletben kell befizetni, tartalmazza a háztartási hulladék begyűjtését, osztályozását és megsemmisítését is. Míg tavaly kb. 9 millió koronába került a hulladék szállítása és elhelyezése, addig idén, az előzetes számítások szerint 19 millió koronára lesz szüksége a városnak az eddigi és a plusz feladatok elvégzésére. A felsoroltakon kívül állandó telephelyet kell létrehozni, ahol a lakosok egész évben ingyen adhatják le az osztályozott és veszélyes hulladékot. Ezenkívül a város területén további 30 helyen nyílik majd lehetőség a műanyag-, üveg- és papírhulladék osztályozott gyűjtésére. Ezalatt elsősorban speciális konténerek kihelyezésére kell gondolni. Idén első ízben fizetnek szemétdíjat a komáromi kerttulajdonosok, mégpedig a kert nagyságától függően: 500 m2-ig évente 126 koronát, minden további megkezdett 500 m2 után ugyancsak 126 koronát. A hétvégi házak, pincék tulajdonosai évente 84 korona szemétdíjat fizetnek. Ezekben az esetekben legkésőbb április 30-ig, egy összegben kell befizetni az illetéket. A kiskertek közelében évente kétszer nagykapacitású hulladéktározókat helyez el a város, és gondoskodik rendszeres ürítésükről is. A jogi személyek és vállalkozók számára a mennyiség alapján számítják ki a szemétdíjat: a 110 literes konténer egyszeri elszállítása 38, az 1100 literesé 182 koronában kerül 2002. január elsejétől. A jogi személyeknek és a vállalkozóknak pontos nyilvántartást kell vezetniük az elszállításokról. A rendelet értelmében legkésőbb január 30-ig kötelesek megjelenni a városi hivatal környezetvédelmi osztályán, hogy megegyezést kössenek a konténerek számát és az elszállítás gyakoriságát illetően. Aki elmulasztja ezt a kötelességét, büntetésre számíthat.

Párkányban személyenként 360 koronában állapították meg a szemételhordás díját. Az összeget az előző években termelt, illetve a várható hulladéktermelés alapján határozták meg. A lakosok jelenleg az üveg- és papírhulladékot helyezhetik el az erre a célra kijelölt tárolókban. Nagy gondot okoz viszont a polgárok fegyelmezetlensége, mivel a tárolókba a megfelelő papír- és üveghulladékon kívül egyéb szemetet is bedobnak, nehezítve ezzel a hulladék feldolgozását. Gyakran megesik az is, hogy a papírt tartalmazó konténereket felgyújtják. A jövőben tervezik a műanyag flakonok szelektálását is, ám ez esetben is szükséges a lakosok megfelelő együttműködése, s jelenleg még az összegyűlt hulladék megfelelő mosása és préselése sem megoldott. Hiányoznak még a műanyagot felvásárló vállalkozók is. (gy, gl, juk, vkm, kol)

Pozsonyi árak

(Egy kuka egyszeri ürítésének ára koronában)

Kukatípus Háztartások Vállalkozók Szelektált szemét

és jogi személyek

110 literes 100 135 -

120 literes 100 135 -

240 literes 200 270 87

1100 literes 395 504 149

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?