Adok-kapokká vált a vita

Adok-kapokká vált a vita
Somorja |

A Duna Menti Nemzeti Parkról tartottak nyilvános ülést Somorján. Az összejövetel parázs vitába torkollott.

Szinte teljesen megtelt a somorjai kultúrház konferenciaterme csütörtökön délután. Nagyszombat Megye Önkormányzatának környezetvédelmi bizottsága rendszeres ülését ugyanis itt, Somorjára kihelyezve tartotta. Érthető volt a fokozott érdeklődés, hiszen a gyűlésnek egyetlen témája volt: a Duna Menti Nemzeti Park. A nyilvános ülésre nemcsak környezetvédők és szakmabeliek, hanem a vadász-, halászszövetségek tagjai, az érintett községek polgármesterei, lakosok és aktivisták, egyaránt kíváncsiak voltak. A megyeelnök és alelnök, Jozef Viskupič és Berényi József mellett meghívott vendégként ott volt Ján Budaj megbízott környezetvédelmi miniszter és államtitkára, Michal Kiča is. Jelen voltak a nemzeti park kialakítását kétkedve fogadók, mint Nagy József, egykori környezetvédelmi miniszter, illetve Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke. Egyértelmű volt a pódiumi asztal és a nézőtér közötti nézetkülönbség. Több konkrét kérdés, érvelés is elhangzott a délután folyamán, de sokszor inkább politikai kampányolássá degradálódott a párbeszéd, semmint racionális érvek és ellenérvek felsorolására. Adok-kapokkal indult az egyeztetés Ján Budaj és Nagy József között. A jelenlegi megbízott tárcavezető szóvá tette a korábbi miniszternek, hogy akkor, amikor ő volt hivatalban, semmit nem tett a régióért.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?